Még nem tudni, mikor lesz az előválasztás második fordulója
A Civil Választási Bizottság az október 9-ét javasolta kezdődátumnak.
A Civil Választási Bizottság az október 9-ét javasolta kezdődátumnak.
Ahol 2 százalékon belül végzett az első két jelölt, automatikusan átszámolják a szavazatokat.
Az előválasztáson harmadik helyen végzett hódmezővásárhelyi politikus szerint egy héten belül eldőlhet, hogy ő lesz-e Dobrev Klárával szemben a másik miniszterelnök-jelölt vagy Karácsony Gergely. Akárhogy is lesz, egyikük a másik helyetteseként vállal majd szerepet.
Németországban rengeteg erőforrást fektettek és fektetnek abba, hogy széles körben tanítsák a politizálást. A magyar helyzetet mindezzel összevetni fölösleges. Valaki csináljon már egy rendes gyerekhíradót, hátha abból a felnőttek is értenek! Vélemény.
Kedden dönthetnek az ügyben az ellenzéki pártok. Október 23-ra biztosan meglesz az eredmény.
Újraszámolták a szavazatokat, hárommal kevesebb nő szerzett mandátumot, mint arra korábban számítottak.
Számos kérdésre sürgősen választ kell találnia Angela Merkel utódjának, írja a brit Financial Times vezércikke.
A szerbiai ellenzék annyira széttöredezett és sokszínű, hogy képtelenség lenne mindegyikük véleményét és álláspontját tételesen felsorolni, de nagy általánosságban megállapítható, hogy szinte semmiben nem tudnak egységes álláspontra jutni.
Főként a sátraknál volt nagy a forgalom, a szavazatok 93 százalékát személyesen adták le.
Úgy tűnik, a hatalomban lévő Egységes Oroszország párt nyerte a parlamenti választást.
Elhúzódik a kétórásra tervezett leállás. A szervezők szerint tömeges terhelés érte a rendszert.
Javítanák a beléjük vetett bizalmat.
Fábián Istvánnal csak azt közölték: a momentumos jelöltet támogatják helyette.
Kádár János elismerően csettintene?
Az MSZP pécsi jelöltje visszalépett, Mellár így ringbe szállhat.
Bíró László a Facebookon jelentette be döntését.
A képviselő az MSZP-ből pártolt át az LMP-hez.
A regionális választások első fordulójában Marine Le Pen szélsőjobboldali pártja a vártnál rosszabbul szerepelt.
Hat budapesti körzetet érintő megállapodás született a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd között az őszi ellenzéki előválasztásra.
Ami a 2022-es választások utáni helyzetet illeti, a legdrámaibb lehetőségekkel is számolnunk kell.