#választások


Két helyen is időközi választás lesz ma

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: a Zala megyei Türjén polgármestert és képviselő-testületet, míg a Pest megyei Kerepesen egy képviselőt választanak a helyiek.

MTI




Többször kellett riasztani a KFOR-t Koszovóban

Többször is riasztották a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó erőt (KFOR) vasárnap a koszovói helyhatósági választásokon, hogy egységeinek felvonultatásával akadályozza meg a feszültség további éleződését Kosovska Mitrovicában és Zvecanban – jelentették be hétfőn a KFOR illetékesei.

MTI



Elfogadták a PM képviselőjelöltjeit - íme a lista

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szombati taggyűlése jóváhagyta jelöltjeit abban a 11 választókerületben, ahol az Együtt-PM Szövetség és az MSZP megállapodása alapján a PM felelőssége a közös ellenzéki jelöltek állítása.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Orbán után Seszták is elszólta magát: április 6-án lehetnek a választások

Seszták Miklós KDNP-s képviselő éppen az MSZP-s Kovács Tibor felszólalására válaszolt a parlamentben, amikor azt mondta: "azt gondolom, 2014. április 6-án meglátjuk, hogy ki mit mondott, és ki mit gondol". Úgy tűnik, bár Áder János köztársasági elnök még nem hirdette ki a parlamenti választások pontos időpontját, Seszták már tud valamit. A Jobbik nem érti, hogy lehet ez, az Együtt-PM Ádertől várja a pontos választ.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Szíria: Aszad a következő választásokon is indulna

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint nincs akadálya annak, hogy indulhasson a jövő évi elnökválasztáson – jelentette a libanoni al-Majadín tv-csatorna hétfőn. "Én személy szerint nem látom semmi akadályát annak, hogy jelöltessem magam a következő elnökválasztáson" – idézte Aszadot a hírcsatorna, amely interjút készített az államfővel.

MTI

Kiutálják a toryk a meleg képviselőjüket

A jelek szerint nem indulhat Nagy-Britanniában egy politikus a 2015-ben tartandó választásokon, mert vállalta, hogy meleg. Crispin Blunt-nak 1997 óta biztos helye van a brit konzervatív pártban, ám amióta felfedte szexuális orientációját, több párttársa is megválna tőle.

hvg.hu



Németország: Angela Merkel és senki más! – Nagyítás-fotógaléria

Történelmi győzelmet aratott Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniója (CDU) a vasárnapi németországi választáson: alig öt mandátumon múlt, hogy a következő ciklusban egyedül kormányozhatnak. Így viszont a helyzet talán még nehezebb lett, mint ha kevesebbel győznek. Úgy kell rávenniük ugyanis valakit koalíciókötésre, hogy az adott párttal el kell hitetniük: valóban nem csak a parlamenti matematika miatt van rájuk szükség. És hogy a németeknek ők is kellenek. Pedig a németeknek most alapvetően Angela Merkel kell, és kész.

NIZS


Tölgyessy: még nem lefutott a választás

A kormány az államszocialista időket idézően eszközként tekint a jogalkotásra – mondta Tölgyessy Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A egykori SZDSZ-pártelnök, későbbi fideszes képviselő szerint nincs a régióban olyan ország, amely teljesen követné a magyar kormány modelljét. Arról is beszélt, hogy a jövő évi választás még nem lefutott.

hvg.hu

Kormányra kerülhet Breivik volt pártja Norvégiában

Magabiztos győzelmet aratott a jobboldali koalíció a norvég parlamenti választásokon. Bár a kormányfői cím várományosa a „norvég vaslady”, a konzervatív Erna Solberg, az új kormányban az egykor Anders Breiviket is soraiban tudó jobboldali populista párt tagjai lehetnek többségben.

Zubor Zalán

Nagyon győzött a jobboldal Norvégiában

A várakozásoknak megfelelő, nagy arányú választási győzelmet aratott hétfőn Norvégiában a konzervatív Höyre párt vezette jobboldali ellenzék, 96 mandátumot szerezve a 169 tagú új törvényhozásban – derült ki a hivatalos részeredményekből.

MTI