Három végrehajtás is indult a tatárjárásról szóló film gyártója ellen
Az Átlátszó szerint a stábtagok még mindig várnak a pénzükre.
Az Átlátszó szerint a stábtagok még mindig várnak a pénzükre.
730 millióért az öné lehet a történelmi kút és palackozóüzem.
A focista júliusban szerzett részesedést egy püspökladányi társaságban, augusztusban már kopogtatott is a NAV, és az ügyet azóta se sikerült rendezni.
Tünde házára és autójára jelzálog került, rengeteg pénzt foglaltak le a számláiról.
A Belügyminisztérium ugyan nem illetékes az alapítványi gimnázium ügyeiben, csak az állami normatívát utalta nekik, de most, hogy az iskola sorsa bizonytalan, még a tanárokat is szívesen átvenné a Klebelsberg Központ.
Tartozásrendezés helyett a legszegényebb háztartások fokozódó eladósodása az ingatlanárverések következménye Magyarországon – derül ki egy friss tanulmányból.
Lejárt a határidő, ezért volt muszáj tanítási időben hazaküldeni mindenkit.
Ott Ferenc "nem akart farkast kiáltani".
„Nem tudom, kit értesítettek, és kit nem, én most értesítek róla mindenkit, hogy ezt az ingatlant a mai napon mindenkinek el kell hagyni” – mondta egy hangosbemondóba a soroksári Qualitas nevű alapítványi gimnázium keddi kiürítésekor a végrehajtó.
Zavaros végrehajtási ügyek vannak az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség körül: majdnem elárverezték a Baross utcai ingatlan egy részét, amit pár éve a kormánytól kaptak ajándékba. De nem csak az azeri rezsimig érő offshore cég követelőzik, a NAV is végrehajtást kért az egyik cégük ellen. Az EMIH-nek több milliárdos nagyságrendű hitele van, cégeinek többsége rosszul teljesít, a kóser húsfeldolgozó például megnyitása óta 1,2 milliárdos veszteséget termelt.
További 1,25 millió inaktív ügy is van, ami nincs lezárva. Jámbor András ellenzéki képviselő szerint ez már-már egy “végrehajtási válsághelyzet”, ezért új végrehajtási törvényt sürgetett. Felvetette a végrehajtói rendszer államosítását, illetve azt, hogy legyenek végrehajtói különbíróságok.
A ProTrust Reorganizáció Felszámoló és Befektetési Kft.-t éppen a felszámolói pályázatok leadási határidejének napján alapították, székhelye abban az irodaházban van, amely Schadl György és felesége – időközben lefoglalt – cége, a Red Carpet Kft. tulajdonában áll.
F. Vivien kedden a bíróságon állította: Schadl György járt bent a minisztériumban Völner Pállal tárgyalni, de Völner is megfordult a budaörsi végrehajtói irodában. Azonban arról is vallott, hogy – Schadl bizniszén keresztül – neki is leesett negyvenmillió forint.
Hiába engedélyezte a NAV, hogy halasszák a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tartozásai miatt indított végrehajtási eljárásokat, Iványi Gáborék valamiért mégis 130 millió forinttal kevesebbet kaptak az állami normatívából, mint amennyit vártak.
A tükörre azt írták: "ha a végrehajtói maffia áldozatainak szemébe nem, tükörbe tudtok nézni?"
A 2008-ban megtervezett pálya el sem készült, időközben pedig korszerűtlenné vált a megváltozott előírások miatt.
Ráküldték a NAV-ot.
A Szikra Mozgalom aktivistái csütörtökön is odavonultak Schadl Györgyék perének helyszínére, hogy a vádlottakat szembesítsék a tetteikkel.
Schadl György hónapokon át úgy volt a végrehajtói kar elnöke, hogy közben letartóztatásban van és vádat emeltek ellene korrupció vádja miatt.
A kormányközeli csatorna nem hajlandó beolvasni azt a helyreigazítást, amelyből kiderülne, hogy hazudtak a Momentum politikusáról.