A hadvezér, aki mindenben lemaradt az olimpián - Stockholm 1912
George Patton, a második világháború hírhedt amerikai hadvezére lovaglócsizmában rúgta csipkésre a nácik alsó felét. Előtte közepesen teljesítő sportemberként ismerte meg a világ.
George Patton, a második világháború hírhedt amerikai hadvezére lovaglócsizmában rúgta csipkésre a nácik alsó felét. Előtte közepesen teljesítő sportemberként ismerte meg a világ.
A június közepén sorra kerülő vívó Európa-bajnokságon már nem Kovács Tamás irányítja szövetségi kapitányként a kardozókat, mivel megszűnt a poszt, és a szövetség egyoldalúan szerződést bontott vele.
A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) televíziós produkciókért felelős igazgatójává nevezték ki Héder Barnát.
Mindhárom csapattag pozitív mérleggel zárta a vívást, így a magyar válogatott tekintélyes előnnyel az élen áll az első szám után a római öttusa-világbajnokság keddi férfi váltóversenyében.
Nem sikerült kvótát érő helyen, azaz az első kettő között végeznie a tőröző Gátai Róbertnek a vívók pozsonyi olimpiai kvalifikációs versenyén, így nem lehet ott a londoni játékokon.
Szép győzelmeket aratva a legjobb nyolc között, a hatodik helyen fejezte be szereplését Mohamed Aida a női tőrözők budapesti Világkupa-versenyén.
Nagy valószínűséggel nem lehet ott a londoni olimpián a párbajtőröző Boczkó Gábor, mert a selejtezős időszak utolsó versenyén lemaradt a főtábláról, így nem tudott annyi pontot szerezni, amennyi a kvótaszerzéshez szükséges lett volna.
Négynél több olimpiai aranyat is nyerhetett volna a tehetsége alaján, ám a párbajtőrvívás mellett a jó borokat és a csajokat is imádta. Olimpiai-, világ- és európa-bajnoki címeket nyertek magyar és olasz tanítványai is. Két hete lemondott a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután a szövetség nem jelölte az újjáalakuló Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe.
Az utóbbi években számos sportág esetében napirendre került, hogy helyük van-e az olimpiai programban, vagy sem. Megnéztük a közelmúlt azon magyar olimpiai sportágait, melyek hiába voltak nagyon sikeresek, mégis a veszélyeztetettek listájára kerültek. Kétrészes sorozatunk első cikkében a vízilabda, az öttusa, a vívás és a torna legjobbjai válaszolnak arra, mennyi valóságalapja van a híreknek.
Egyik magyar férfi kardozó sem jutott be a legjobb 16 közé pénteken az olaszországi Legnanóban zajló vívó Európa-bajnokságon.
Négy egyéni induló – immáron végleges, hogy ez lesz a magyar vívás képviselete a londoni olimpián. A soha nem látott szerény létszámú magyar „csapat” képviselete kemény terhet rak négyükre. Szász Emese, aki női párbajtőrben múlt hét végén csatlakozott a társasághoz, hozzászokott a terhekhez. Volt alkalma megedződni második olimpiájára.
Lefegyverezték a magyar vívókat, a sportág minden fontos csörtét elvesztett az idén. Hét végén eldőlt, a férfi kard mellett női tőrben és párbajtőrben sem lesz csapatunk az olimpián. Minden szempontból bukás - a harmincnégy olimpiai aranyérem fényében történelmi mélypont. A szövetség szakmai alelnöke szerint lesznek személyi konzekvenciák.
A női párbajtőrözők után a női tőrözőknek sem sikerült csapatkvótát szerezniük az olimpiára, így a magyar vívók jelen állás szerint a négy londoni csapatverseny egyikében sem indulhatnak majd.
A Magyar Vívószövetség vezetése megvárja az olimpiai kvalifikációs sorozat zárását, csak utána értékeli a válogatott szereplését - írja az mno.hu. A hét végén női tőrcsapatunk Budapesten próbálja megszerezni a londoni kvótát, a női párbajtőrözők kevesebb eséllyel Franciaországban, Saint-Maurban lépnek pástra.
Hamar Balázs bronzérmet szerzett a férfi párbajtőrözők szerdai egyéni versenyében a horvátországi Porecben zajló junior vívó Európa-bajnokságon.
A 2011-es balszerencsés év után fájdalommentes vívásban reménykedve kezdte el a felkészülést az olimpiai kvalifikációs versenyekre Szász Emese világbajnoki ezüst-, illetve bronzérmes párbajtőröző.
Bronzérmet nyert pénteken a magyar női párbajtőrcsapat a kerekesszékes vívók cataniai világbajnokságán.
Utolsó mérkőzését megnyerte a franciák ellen, ezzel az ötödik helyen végzett a Mohamed Aida, Varga Gabriella, Knapek Edina, Kreiss Fanny összeállítású tőrcsapat pénteken a cataniai vívó-világbajnokságon.
Utolsó mérkőzésén öttusos vereséget szenvedett a román csapattól, ezzel a hatodik helyen végzett pénteken a Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Nemcsik Zsolt alkotta kardcsapat a cataniai vívó-világbajnokságon.
Az ötödik helyen zárta a férfi kardcsapatok küzdelmét a Gáll Csaba, Hamar Balázs, Gémesi Csanád alkotta magyar együttes a kínai Sencsenben (Shenzhen) zajló nyári Universiadén, az egyetemi-főiskolás sportolók világjátékán.