Elrendelte a bíróság Renner Erika zaklatójának letartóztatását
A Fővárosi Főügyészség azt indítványozta korábban, hogy a férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben helyezzék el.
A Fővárosi Főügyészség azt indítványozta korábban, hogy a férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben helyezzék el.
A férfit nemrég engedték ki az őrizetből, de kedden már halálos fenyegetést intézett a lúgos orvos áldozatához.
Mérő Vera a Facebookra posztolva azt állítja, újabb fenyegetést kapott a nemrég szabadon engedett zaklatójától Renner Erika.
R. László közel nyolc éven át zaklatta a „lúgos orvos” áldozatát, valamint a nő családját és jogi képviselőjét.
El lehet-e ítélni valakit egy fiatal lány haláláért, ha az illető a tett időpontjában egy másik kontinensen ült a számítógépe előtt?
Az Egyesült Királyságban már szigorítani készülnek a parányi rejtett kamerák forgalmazását.
Egy barátságos fesztiválon is bajba lehet kerülni, még ha itthon nem is történtek olyan megdöbbenést keltő esetek, mint külföldön. Hogyan segíthetjük elő önmagunk és mások biztonságos bulizását? Milyen intézkedéseket hoznak idén a hazai fesztiválszervezők?
Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.
XIV. Leó pápa elmondta, hogy mit vár a papságtól és a püspököktől.
Hatalmas felháborodás fogadta az ingyenes kormánylap, a Metropol cikkét, amely kéjesen köszönte meg olvasóinak, hogy miniszoknyás nők lábait az ő engedélyük nélkül fotózták le az utcán. Pedig jóval többről van szó perverz nyálcsorgatásnál. De mi az az upskirt, és mit árul el egy országról?
Egy olaszországi tanulmányi kiránduláson akart a történelemtanár a diákjával aludni, de már előtte is üzenetekkel bombázta.
Év elején jelentős átalakuláson esett át a Facebook, valamint a Meta több platformja. Most kiderült, milyen változást jelenthet ez a gyakorlatban.
A nagyobb baj az volt, hogy az alsója is lecsúszott a nadrággal együtt.
Vélhetően arra reagálva, hogy a propagandalap arra biztatja olvasóit, hogy fotózzanak az utcán rövid szoknyás nőket.
A tüntetők a Mediaworks szerkesztősége előtt tiltakoztak a Metropol felhívása ellen, hogy fotózzanak az utcán rövid szoknyás nőket.
Közrendőr, kezdő újságíró, ápolónő, nyugdíjas katona, történész – már naponta kerülnek a hatalom célkeresztjébe olyan, a szakmájukat képviselő kisemberek, akiknek még védekezni sincs módjuk az őket listázó hatalom gátlástalan támadása ellen. Pedig a bűnük mindössze annyi, hogy a munkájukat végezték.
A férfit, akit zaklatásért jelentett fel a szomszédja, az óvodából vitték el, ahol kertészként dolgozott.
Az ügyészségi indítványnak abban is helyt adott a nyomozási bíró, hogy a végrehajtás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.
Renner Erika szerint a támadó a rendőrségtől kaphatott útmutatást ahhoz, hogy a nyomkövetővel a lábán hogyan jusson el a tárgyalás helyszínére.
Tavaly év végén jelent meg egy cikk, amely szerint az egyik elismert hazai edző ellen panaszt emeltek zaklatás miatt. A bejelentés a hazai szövetségekhez nem jutott el, most azonban általános, átfogó vizsgálatot indítanak, miután a nemzetközi etikai testület kérdéseket küldött az esettel kapcsolatban.