A hajánál fogva kérdezte a nőt, hogy megcsókolhatja-e – lesújtott a törvény a vonaton zaklató brit férfira

Ítélet született az első, nemi alapú zaklatást érintő büntetőeljárásban Nagy-Britanniában.

  • HVG

Tizenkét hónap közérdekű munkára ítéltek egy férfit az első, nemi alapú zaklatással kapcsolatos büntetőeljárásban Nagy-Britanniában. A 44 éves David Stroud ellen a brit közlekedési rendőrség indított eljárást, miután a férfi egy Hastingsből Londonba tartó vonaton megragadta egy nő haját és megkérdezte, megcsókolhatja-e.

A férfit nem sokkal azután tartóztatták le, hogy hatályba lépett a nemi alapú zaklatást tiltó új törvény az Egyesült Királyságban. Stroud bűnösnek vallotta magát.

A nő – aki elmondta, hogy gyermekkori szexuális bántalmazás túlélője – a vallomásában arról beszélt, hogy sarokba szorítva, rémültnek és tehetetlennek érezte magát, és az eset hatására most már mindig úgy érzi, hogy társaságra van szüksége, amikor elhagyja az otthonát.

„Soha nem mehetek sehova egyedül, egyszerűen azért, mert nő vagyok” – mondta, utalva arra, hogy sok más nő is hasonló tapasztalatokon esik át nap mint nap. Stroud a lehelete alapján alkoholt fogyasztott.

Hozzászólások