#zebra


Bankkártya házon belüli gyártásban

“Egy teányi idő alatt legyen bankkártyám.” Ennek az ügyféligénynek a felismerésével döntött úgy a török Albaraka bank, hogy ezentúl házon belül oldja meg a bankkártyák elkészítését. A bank korábban külső vállalkozót bízott meg a kártyák legyártásával, de az akár több hetes átfutás miatt a gyorsítás mellett döntött.


Az okostelefon a hamis whiskyt is megtalálja

Dél-Koreában a Zebra a szoftvert biztosító Angelnettel közösen egy olyan, a hamisítást megakadályozó rádiófrekvenciás azonosító rendszert (RFID) és okostelefon alkalmazást fejlesztett ki, amely megakadályozza hamisított whisky forgalomba kerülését.





Zebrán gázolt egy férfi Ózdon, majd otthagyta áldozatát

Segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárást indítottak egy autós ellen, aki elütött egy húszéves nőt a zebrán Ózdon, majd kiszállt ugyan a járműből és érdeklődött a sérült állapotáról, de végül nem segített és az adatainak a megadása nélkül elhajtott.



Sárga villogós zebrákat építettek ki Egerben

Három, úgynevezett sárga villogóval ellátott gyalogátkelőhelyet építettek ki Eger legforgalmasabb útján, a 25-ös számú főút belterületi szakaszán - tájékoztatta csütörtökön az önkormányzat médiareferense az MTI-t.





Lehull a lepel: miért csíkosak a zebrák?

Már évtizedek óta vitáznak a kutatók arról, hogy miért alakultak ki a zebrák csíkjai, most azonban magyar és svéd kutatók végre azt állítják, megtalálták a magyarázatot az örök rejtélyre. A csíkok szerintük ugyanis arra szolgálnak, hogy távol tartsák a vérszívó rovarokat.






A zebrák segítenek a teheneknek

A kelet-afrikai állattartók, ha tehetik, elzavarják legelőikről a vadállatokat, attól félve, hogy eleszik jószágaik elől a takarmányt. Egy új kutatás szerint azonban ez a feltételezés nem helytálló, ellenkezőleg, a vadon élő patások, különösen a zebrák felvirágoztathatják a gazdaságot.


Zebrafoglalást szerveznek Pécsen

Zebrafoglalást szervez Pécsen jövő hétfőn négy órára a Pécsi Zöld Kör és a VeloSophie Egyesület, az esemény a Nagy Lajos király út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében lesz – írja a bama.hu híroldal.


Kerékpárost gázoltak Szolnokon

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit a zebrán ütött el egy autó csütörtök este Szolnokon - értesült a HavariaPress.