Charlie Wattsnak ajánlja új klipjét a Rolling Stones
A zenekar új klipje egy 40 éves, ritkán játszott dalhoz készült.
A zenekar új klipje egy 40 éves, ritkán játszott dalhoz készült.
hvg.hu
A fülbemászó dallamok úgy terjednek, mint egy vírus – állapította meg egy brit tanulmány, amely szerint "egyes zenék egyenesen fertőzők, és a kórokozókhoz hasonlóan ugrálnak egyik gazdatestről a másikra".
MTI
Közvélemény-kutatást tartottak arról Zamárdiban, szeretnék-e a helyi lakók, hogy továbbra is ez a balatoni város rendezze meg a Balaton Sound fesztivált; a referendum eredményét most ismertették.
hvg.hu
Dolgom volt címmel jelenik meg az egyik legfigyelemreméltóbb hazai dalszerző-énekes, Barkóczi Noémi új nagylemeze. Az albumot először itt a hvg.hu-n lehet meghallgatni.
Németh Róbert
A Quimby frontembere azt írja, kis lépésben elkezdett ismerkedni a színpadi élettel.
hvg.hu
Michael Stipe elejét vette minden találgatásnak: amikor tíz évvel ezelőtt azt mondták, hogy vége, akkor úgy is gondolták.
hvg.hu
Politikai ellencsapásnak látja a Gyurcsány-film producere, hogy az alkotást kevés moziban vetítik a premier hetében. A háttérben Kálomista Gábor Gyurcsány Ferencet látja.
hvg.hu
Pár nappal a tervezett dátum előtt lemondta a Robert Albert Hallba tervezett koncertjét Nigel Kennedy. Hendrix helyett Vivaldit kértek volna tőle.
hvg.hu
Két nappal a legendás zeneszerző-basszusgitáros-iskolaalapító halála után hosszabban is elbúcsúzott Póka Egontól Földes László Hobo, aki, mint írja, nagyon sokat köszönhetett neki.
hvg.hu
A zenekar bejelentette, mikor tér vissza a teljes Quimby.
hvg.hu
Ha a művész csak régebbi ötleteinek újabb verzióival áll elő, művészi értéke a nullához közelít – állítja Zságer Balázs, aki a zenekarával szeptember 17-én évfordulós koncertet ad a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
HVG
Koncerteket és előadásokat kell lemondania a színművész-énekesnek.
hvg.hu
A miniszterelnök megosztott egy közös képet a legendás basszusgitárossal.
hvg.hu
Mike Patton problémáit csak tovább súlyosbította a járvány, így úgy érzi, nem tud százszázalékosan teljesíteni.
hvg.hu
A legendás punkzenekar frontembere pert vesztett a társaival szemben a Sex Pistols-dalok felhasználásáról.
hvg.hu
Egy John Lennonról készült, eddig ismeretlen hangfelvételt árvereznek el Dániában. A meghallgatásához egy régi kazettás magnóra van szükség.
MTI
Nem ment el a bemutatóra sem, és a szavaiból ítélve neheztel az alkotókra.
hvg.hu
Megéri a NER-hez dörgölőzni. Egy jól irányzott aláírás tízmillió forintot is érhet.
Az Emmi-miniszter saját keretéből 10 millió forint támogatást adott Zalatnay Sarolta énekesnek "az életmű koncertkörútja megvalósítására". A napokban az énekesnő fideszes képviselőkkel fotózkodott, miután aláírta a Stop Gyurcsány-petíciót.
hvg.hu