„Szükségünk van Fenyő Mikire” – Szikora Robi, Dolly és Szandi is üzent a kórházba került Fenyő Miklósnak
Fenyő Miklós, a Hungária frontembere tüdőgyulladással került kórházba. Pályatársai aggódva figyelik a híreket.
Fenyő Miklós, a Hungária frontembere tüdőgyulladással került kórházba. Pályatársai aggódva figyelik a híreket.
HVG
„Mit ad Isten, inog ez az Armani-Ferrari-Louis Vuitton birodalom / Bírom, ahogy elkezdtetek átállni”– hangzik el a Hit Gyülekezetével nemrég szakító, a kormányt mostanában egyre többet kritizáló legendás énekes, Pajor Tamás Szuterén Magyarország című dalában.
HVG
A világhírű Jörg Widmann az egyik legtöbbet játszott kortárs zeneszerző, ráadásul klarinétszólistaként is pótolhatatlan. A Budapesti Fesztiválzenekar élén többek között saját, a testvérének komponált hegedűversenyét vezényli január 16-án, 18-án és 19-én a Müpában. A magyar klasszikus zenei közeg őszinteségéről, békéről, háborúról és a zene nyújtotta reményről is beszélgettett vele Csabai Máté.
HVG
Másfél évig küzdött teljes titokban a betegségével, de közben megírta és klubokban toborzott zenészekkel felvette a saját rekviemjét. 2016. január 8-án jelent meg David Bowie Blackstar című albuma, rá két nappal meghalt.
A Kispál és a Borz alapító dobosa 60 évesen hunyt el.
HVG
A zenész augusztus végén vonult be a Városmajori Szívklinikára, ahol közel nyolcórás műtétet végeztek el rajta. Ezután azonban újra kellett éleszteni, a mesterséges kómából október vége felé tért magához. A szervezete időközben négy tüdőgyulladást küzdött le.
HVG
Használati tárgyak, feszültségek és egy kísérteties élmény a stúdióban – felújított hangzással jelent meg 2025 utolsó napjaiban a Pink Floyd jubiláló, 1975-ös Wish You Were Here című lemeze, a zenekar egyik legsikeresebb, ám igen nehezen összeállt albuma. Rajta a legendás Shine On You Crazy Diamonddal.
Vass Péter
A britpop-reneszánsz legjobb lemeze, egy blues-soul legenda újabb csodája, lecsendesedett punkhősök, nagy visszatérők, és a zűrös korszakot elviselhetővé tevő egyéb zenék. Összeszedtük, rangsoroltuk az elmúlt év legjobb albumait.
Véget ér a zene: az év végén lehúzza a hangerőt az MTV, amely generációknak mutatott utat a zene és a showbiznisz világában. Mit adott nekünk Madonna, Ray Cokes vagy Beavis és Butt-head?
Nagy röhögések, bátor kitárulkozások, érdekes együttműködések. Bongor, a Carson Coma, Dé:Nash, a Mayberian Sanskülotts és IamYank albumait szerettük legjobban idén. Ez szerintünk a 2025-ben megjelent magyar lemezek legjobbjainak rangsora.
A zenész megerősítette az októberben a HVG-nek mondottakat: úgy tervezi, április 11-én, a 80. születésnapja alkalmából adja utolsó koncertjét.
HVG
A rappert a Puskás Akadémia után ide is meghívták egy karácsonyi ünnepségre.
HVG
A legendás zenekar gitárosa azt mondta: tudomása szerint soha senki nem hallotta még a dalnak ezt a verzióját.
HVG
A rapper élőben adta elő a számát, amelyben „kóláról” is szó esik. Vajon mit szólna ehhez Horváth László drogügyi kormánybiztos?
HVG
Az énekes a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítvány magazinjának nyilatkozott hosszabb médiacsend után.
HVG
Fizetésképtelenség miatt kért csődvédelmet a német Karl Höfner GmbH, a világ egyik legikonikusabb basszusgitárjának gyártója.
HVG
A politikus ezt „Lölö szolgáinak” üzente meg. Posztjára Hajdú Péter is reagált, aki korábban a Mészáros Csoportnak dolgozott.
HVG