Őrületes táncra perdült Emma Thompson Adele koncertjén
Az új lemezzel jelentkező énekes Londonban adott egy különleges koncertet. A celebvendégek között volt, aki nem bírt ülve maradni.
Az új lemezzel jelentkező énekes Londonban adott egy különleges koncertet. A celebvendégek között volt, aki nem bírt ülve maradni.
„Olyan erők mozdultak meg a rockvilágban, amire még a zenekar sem számított” – fogalmazott az Omega menedzsere.
Egy ausztrál műsorvezető úgy csinált interjút az énekesnővel, hogy nem hallgatta meg a lemezét.
A brit énekesnő szót emelt azért, hogy ne hallgassák teljesen random sorrendben az előadók albumain szereplő dalokat.
A zenekar a Facebook-oldalán hirdette meg az eseményt.
A zenész már otthon pihen, de fellépni még nem tud.
A lemez címe, szokás szerint egy szám, ezúttal a 30. A kritikusok az énekesnő legjobbjának tartják.
Felix Klieser sose tudja megválaszolni a kérdést, nehéz-e lábbal megszólaltatni a hangszert, hiszen, mint mondja, ő még sose próbálta máshogy.
Az Operaház igazgatója a Hír Tv-n az oltás fontosságáról szóló beszélgetésben mondta, hogy nem csak az Omega frontembere van súlyos állapotban, hanem egy másik, vele egykorú zenész is.
Akkoriban készült a kép, amikor az Omegában együtt játszottak.
Új tagok a klubban, mutatjuk, mely dalokkal.
A művészt, Perlaki Mártont a londoni metró és a fotóstúdió között csíptük el pár percre.
Sem a weben, sem mobileszközökön nem működött az egyik legnépszerűbb streaming-zeneszolgáltató. De mostanra rendbe jött.
Akkora volt az érdeklődés az ABBA Voyage című stúdióalbumára az első héten, mint négy évvel ezelőtt Ed Sheeran lemezére.
Hosszú időbe telt, mire felismerte, hogy nem boldog a házasságában.
A Tina című dokumentumfilm tervei szerint az utolsó alkalom, amikor felidézi fordulatokban gazdag, megpróbáltatásokkal teli életét.
Hivatalosan négy, a valóságban már kilenc éve létezik az elektronikus zenei duó, az Analog Balaton. Első lemezük, a Lent a hvg.hu-n debütál. Arról, hogy miért vártak ennyit a kiadással, és hogy milyen korszakhatárt jelöl a megjelenés, az énekes-gitáros Zsuffa Aba beszélt lapunknak.