Franciaországi imámokkal találkozott Párizsban Simon Peresz
Mintegy húsz franciaországi imámmal és a párizsi régió több muzulmán közösségének vezetőjével találkozott vasárnap Simon Peresz izraeli államfő Párizsban, hogy a béke üzenetét tolmácsolja.
Mintegy húsz franciaországi imámmal és a párizsi régió több muzulmán közösségének vezetőjével találkozott vasárnap Simon Peresz izraeli államfő Párizsban, hogy a béke üzenetét tolmácsolja.
Bulgáriában a napokban emlékeznek meg azokról az 1943-as tüntetésekről, amelyek eredményeként sikerült megmenteni több tízezer zsidót a német koncentrációs táboroktól.
Felemás helyzet alakult ki Izraelben az ultraortodoxok katonáskodásában - adta hírül az izraeli média.
Maratoni tárgyalások után hétfőre várják Izraelben a koalíciós megállapodás bemutatását a kneszetben (a parlamentben) keddre pedig már az új jobbközép koalíciós kormány megalakítását.
Bulgária hivatalosan elismerte felelősségét pénteken 11 ezer zsidó kiirtásában, akiket Görögország, valamint a mai Macedónia és Szerbia bolgár igazgatás alatt álló területeiről deportáltak. Az ország ugyanakkor a náci Németország szövetségesei közül egyedüliként megmentette a haláltáboroktól 48 ezer zsidó állampolgárát.
Egyre több magyar zsidó család csatlakozik a bécsi zsidó hitközséghez, akik szívesen fogadják őket, mert az utóbbi években megfogyatkozott tagjaik száma.
Észak-afganisztáni barlangokban talált, részben héber, arámi és judeo-perzsa nyelvű iratok tanúsága szerint mintegy ezer évvel ezelőtt virágzó zsidó közösség élt a térségben.
Új bisztró nyílik a régi, pesti zsidó negyed közepén, ahol nem a vallás, hanem a gasztronómia irányából közelítenek a zsidósághoz.
A Gyöngyösi-beszéddel kapcsolatban önmagát is hibásnak érzi a Jobbikból kilépett Szegedi Csanád abban, hogy "a magyar közbeszéd ilyen lesújtó mélységekbe jutott".
A magyar kormánynak szembe kell szállnia a szélsőjobboldallal - mondta a Zsidó Világkongresszus elnöke Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő hétfői parlamenti felszólalásával kapcsolatban a Der Tagesspiegelnek. A német lap szerint Gyöngyösi Márton felszólalása az Európai Parlamentben is téma.
Az országgyűlési képviselők esetében is csak a kettős vagy többes állampolgárság ténye nyilvános adat, az viszont nem, hogy az illető melyik más állam állampolgára - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke csütörtökön.
Nagyon könnyű xenofóbnak lenni. Még zsidózni sem kell hozzá, elég, ha szórendet cserélünk.
Zsidó Filmfesztivál kezdődik november 22-én Budapesten: a négynapos filmmustrán a zsidósággal foglalkozó játékfilmeken és dokumentumfilmeken kívül a fesztivál alkalmából kiírt rövidfilmes pályázat válogatott munkáit is műsorra tűzik.
Két év letöltendő börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte nem jogerősen a bíróság azt a férfit, aki a vád szerint október elején vallási hovatartozása miatt megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét - értesült az MTI Hírcentrum.
Paul Lendvai ausztriai publicista a liberális lapban arról írt, hogy a legutóbbi európai zsidóellenes incidensekre a hivatalos politika különböző válaszokat adott és az esetek között is különbséget kell tenni.
Az állam teljes mozgósítását ígérte a terrorfenyegetések elleni küzdelemben vasárnap Francois Hollande francia elnök.
A csepeli polgármester a városrész valamennyi polgára nevében együttérzését fejezte ki, és támogatásáról biztosította a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét, akit vallási hovatartozása miatt támadtak meg a főváros XX. kerületében.
Őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását szombaton annak a fiatalembernek, aki előző nap vallási hovatartozása miatt megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)az MTI-vel.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ellen a két férfi ellen, aki megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából - közölte honlapján a rendőrség.
Két férfi megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából - erősítette meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI információját.