#Zugló

Fizetős lesz a parkolás Zugló egy részén

A VI. és a XIV. kerületben várhatóan októbertől újabb területeken kell parkolási díjat fizetni - a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében. Az Állatkerti körúton és a Gundel Károly úton például 480 forintot kell majd fizetni óránként.


Presztízs-e még a zuglói ingatlan?

Zugló továbbra is hívószó az ingatlanvásárlók számára. Aki egy kis csendre, zöldre vágyik Pesten, de közel maradna a belvároshoz, az elsősorban a XIV. kerületet veszi számításba, miközben tisztában kell lennie azzal is, hogy a környező kerületek átlagáraihoz képest többet kell ezekért az előnyökért fizetnie. Ugyanakkor a legenda és a valóság nem teljesen fedi egymást, ami olykor kellemetlenül érheti az érdeklődőket.


Jutalmat kapott, most távozik a Zuglói Vagyonkezelő vezére

Lemondott a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója – tudta meg a hvg.hu. Mazsu Gergely ezt szerkesztőségünknek azzal indokolta, hogy egy kedvező ajánlat miatt máshol fog dolgozni. Azt azonban, hogy mi lesz az új munkahelye, nem kívánta elárulni. Mazsu munkáját már májusban mintegy kilencmillió forintos jutalommal ismerték el.



Aknavető gránátot találtak Zuglóban

Második világháborús aknavető gránátot találtak Budapest XIV. kerületében, a Róna utcában péntek délután; a közelben lakókat kitelepítették - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóirodája az MTI-vel.


Zsarolással hozták kapcsolatba Papcsák munkatársát?

Zsarolás gyanújába keveredhetett Papcsák Ferenc polgármester egyik munkatársa Pusztai Péter. A férfi Zugló vezetőjére hivatkozva kért magának lakást kerületi építőipari cégek vezetőjétől – erről a vállalkozó számolt be tanúvallomásában a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályán. A feljelentést egyébként Papcsák Ferenc tette, a rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz.


Papcsák új térfigyelőket telepített Zuglóba

Negyvenegy új térfigyelő kamerát helyeznek ki az év végéig a főváros XIV. kerületében, emellett pedig folyamatos marad az utcai járőrözés – mondta Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) zuglói polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.


Megmarad a szakrendelés a Hermina úton

Papcsák Ferenc a képviselőtestületi ülésen visszavonatta a zuglói egészségügy racionalizálását szolgáló, a Hermina úti rendelőből a szakrendelést az Örs vezér térre telepítő előterjesztést - közölte az LMP.


Jöhet a zuglói pláza

Felmentést adott a gazdasági miniszter a lengyel Echo Investmentnek a plázaépítési tilalom alól, így megépülhet Zuglóban a Bosnyák téren a Mundo – Zugló Kerületközpont.



Új bölcsőde épül Zuglóban

Uniós és állami támogatásból épül 48 férőhelyes bölcsőde a főváros XIV. kerületében - közölte a kerület önkormányzata csütörtökön.



Csaló bandát fogtak el a zuglói rendőrök

Több millió forint értékben csalt ki egy banda orvostechnikai eszközöket zuglói magánszemélyektől. A légtisztítókat, párásítókat, biotron lámpákat később jóval alacsonyabb áron eladták.



Zuglóban válik valósággá a kamerás jelzőlámpa

Még nem működnek, de már felszerelték a kamerákat Budapesten, a Kós Károly sétány – Hermina út – Állatkerti körút kereszteződésben, ahol így figyelik majd a piroson áthajtó autókat. A Klubrádió Élőben a városból című műsorának Facebook-oldalán azt írják, hogy a fővárosban itt lesz az első ilyen csomópont, bár a kamerás lámpákról eddig is terjengtek már hírek.





Ezrek tüntethetnek Papcsák ellen

Papcsák Ferenc fideszes polgármester és a zuglói városvezetés "rossz, a kerületnek ártó döntései ellen" tartanak a helyi lakosok tiltakozó demonstrációt csütörtök délután - írja a Népszava.


Papcsákék szerint rendben volt a kunyhódózerolás

A XIV. kerületi önkormányzat álláspontja szerint mind a hajléktalanok, mind a városrészben élők szempontjait figyelembe véve jártak el, amikor tavaly októberben elbontották az illegálisan épített kunyhókat a Francia úton.