#Észak-Korea

Pakkot kapott a Kedves Vezető fia
 

Pakkot kapott a Kedves Vezető fia

A Kedves Vezetőnek is nevezett Kim Dzsongil észak-koreai vezető halálhírének bejelentése másnapján Kína úgy döntött: jelentős élelmiszer- és energiasegélyt nyújt Észak-Koreának, hogy támogassa az új rendszert az átmeneti időszakban – írta hétfőn egy japán napilap.

MTI MTI

Dél-Korea nyíltan kémkedik Észak után
 

Dél-Korea nyíltan kémkedik Észak után

Egy dél-koreai ügynökség februárban hozzálát, hogy publikus forrásokból elérhető információkat gyűjtsön és szolgáltasson a világtól elzárt Észak-Koreáról - közölte a szöuli országegyesítési minisztérium egyik tisztségviselője.

MTI MTI





Senki sem tudja, miért engedett el két japánt Észak-Korea
 

Senki sem tudja, miért engedett el két japánt Észak-Korea

Szabadon engedtek az észak-koreai hatóságok két japánt, akiket még tavaly májusban vettek őrizetbe drogcsempészet és pénzhamisítás gyanújával - közölte a japán kormány egyik illetékese pénteken. A két férfi szerdán, illetve csütörtökön térhetett vissza hazájába, de egyelőre nem tisztázott, miért engedte el őket Phenjan.

MTI MTI



Beférkőzött Észak-Koreába az AP
 

Beférkőzött Észak-Koreába az AP

Irodát nyitott Phenjanban az AP amerikai hírügynökség, és így a nemzetközi médiumok közül elsőként lesz állandóan jelen Észak-Koreában, hogy tudósítson szöveggel, fotóval és videofelvételekkel a világtól elzárkózó, sztálinista berendezkedésű ország eseményeiről - jelentette hétfőn maga a hírügynökség.

MTI MTI


A Fénylő Csillag Napján emlékeznek majd a Kedves Vezetőre
 

A Fénylő Csillag Napján emlékeznek majd a Kedves Vezetőre

A Fénylő Csillag Napjának nevezték el Észak-Koreában a nemrég elhunyt nemzeti vezető, Kim Dzsongil születésnapját, február 16-át. A Fénylő Csillag nevet adták az egyik olyan nagy hatótávolságú rakétának is, amelyet Kim Dzsongil irányítása alatt fejlesztett ki a hadsereget a legfontosabb helyre tevő sztálinista rendszer.

MTI MTI



Videó: Kim Dzsong Un harckocsit vezet
 

Videó: Kim Dzsong Un harckocsit vezet

Harckocsiba ült és vezette is Kim Dzsong Un, Észak-Korea új, fiatal vezetője, s megszemlélte a légierő sugárhajtású gépeinek bemutatóját a phenjani állami televízióban vasárnap sugárzott dokumentumfilm tanúsága szerint - azt bizonyítandó, hogy az ifjú vezér bírja a meghatározó befolyású fegyveres erők támogatását.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu




Óriáskatona bukkant fel Kim Dzsongil temetésén
 

Óriáskatona bukkant fel Kim Dzsongil temetésén

Egy óriáskatona is jelen volt az észak-koreai vezér, Kim Dzsongil temetési szertartásán, legalábbis az ott készült képek szerint - tette közzé a brit Telegraph. A lap által közölt felvételeken több szögből is lencsevégre kapott katona majdnem másfélszer akkora, mint a mellette állók.

hvg.hu hvg.hu