Újra befuccsolhatott Észak-Korea ballisztikusrakéta-tesztje
Észak-Korea rakétakísérletet hajtott végre hely idő szerint hajnalban, de valószínűleg sikertelenül – közölte kedden a dél-koreai hadsereg vezérkara.
Észak-Korea rakétakísérletet hajtott végre hely idő szerint hajnalban, de valószínűleg sikertelenül – közölte kedden a dél-koreai hadsereg vezérkara.
Japán riadókészültségbe helyezte hétfőn hadseregének egyes egységeit, mert attól tart, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétát lő fel – jelentette az NHK japán állami műsorszolgáltató.
Többek között tilos lesz a kőolajtermékek és a luxuscikkek behozatala Észak-Koreából az EU-ba. Az unióban bejegyzett cégeknek pedig megtiltják, hogy az ázsiai diktatúrában fektessenek be pénz.
Európai vállalkozások is kölcsönöznek észak-koreai munkaerőt, pedig a Kim Dzsong Un vezette diktatúrával szemben szigorú gazdasági szankciók vannak érvényben. Észak-Koreának ugyanakkor mindenáron kell a deviza a túléléshez, és van olyan európai cég, amely az olcsó munkaerőért cserébe nem nagyon figyel oda a kikölcsönzött dolgozók munkakörülményeire. Két német oknyomozó csapat története.
Szöul elutasította hétfőn Phenjan javaslatát a katonai párbeszéd megkezdésére.
A lépés 180 fokos külpolitikai fordulatot jelentene.
Bár remekül szerepeltek kézis lányaink, az utolsó pillanatkban az ellenfél bizonyult jobbnak. Széll Tamás és csapata győzütt a nemzetközi szakácsversenyen, elkészült a Széll Kálmán tér, Kiss László nevét leszedték az uszodáról. A hét legfontosab képei.
Észak-Korea katonai kiképzőket és fegyvereket küldött a Kongói Demokratikus Köztársaságba egy ENSZ-jelentés szerint.
Az észak-koreai állampárt kongresszusának lezárásaként hatalmas felvonulást tartottak Phenjanban, ahol Kim Dzsong Un egy erkélyről integetve üdvözölte a sorokba rendeződött, megkoreografált felvonulókat.
Hétfőn, ha csak néhány tucat külföldi sajtómunkás előtt is, de megnyíltak a phenjani kongresszusi palota kapui. A Koreai Munkapárt kongresszusát eddig legfeljebb kétszáz méteres messzeségből szemlélhették az újságírók. A pr-lépés hatását némileg tompítja, hogy a napokban őrizetbe vettek, majd kitiltottak egy BBC-s riportert az országból. Kim Dzsong Un egyébként új posztot kapott, most már pártelnök is.
Őrizetbe vették Észak-Koreában a BBC egyik újságíróját, és kiutasítják az országból, mert a hatóságok szerint tisztességtelenül tudósított a kormányzó Koreai Munkáspárt kongresszusáról.
Pénteken megnyitotta ülését az Észak-Koreában hatalmon lévő Koreai Munkapárt kongresszusa. Erre utoljára 36 éve, még Kim Ir Szen alatt volt példa.
A januári nukleáris tesztet és februári műholdindítását méltatta Észak-Korea diktátora a Koreai Munkáspárt kongresszusának pénteki megnyitóján. Hasonló pártrendezvény harminchat éve nem volt a világtól elzárt országban.
Észak-Korea fokozni fogja "nukleáris elrettentő kapacitását", ha az Egyesült Államok nem hagy fel ellenséges magatartásával – közölte a Korea-közi kapcsolatokért felelős phenjani intézmény pénteken, a kormányzó Koreai Munkapárt kongresszusának napjára időzített közleményében.
Nem tudni, mennyi pénzt vittek el a bankrablók, akik történelmet írtak Észak-Koreában.
Lehet, hogy Észak-Korea bosszúból külföldön tartózkodó dél-koreai állampolgárok foglyul ejtésére készül – erre figyelmeztették hétfőn Dél-Korea nagykövetségeit.
Egy koreai születésű amerikai állampolgárt 10 év kényszermunkára ítélt az észak-koreai legfelsőbb bíróság.
Nem sokkal az indítás utána földbe csapódott az a két közepes hatótávolságú rakéta, amit Kim Dzsong Un csütörtökön akart kipróbálni.
Jövő hét végén, május 6-án ül össze meg az Észak-Koreában hatalmon lévő Koreai Munkapárt kongresszusa. Erre utoljára még Kim Ir Szen alatt volt példa.