Éjfélig lesznek nyitva az állatkertek augusztus 28-án
Országszerte tizenkét bemutatóhelyen várják éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal a látogatókat augusztus 28-án, az Állatkertek éjszakáján.
Országszerte tizenkét bemutatóhelyen várják éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal a látogatókat augusztus 28-án, az Állatkertek éjszakáján.
Péntektől már a látogatók is megnézhetik a győri állatkert kistigriseit. A négy kölyköt pénteken eresztették össze apjukkal, aki először megszeppenve nézte őket, de gyorsan elfogadta, hogy ezután meg kell osztania velük lakhelyét. Anyjuk, Jázmin is kitűnő szülőnek bizonyult eddig. A három nőstény és a hím kölyök két hónapja született.
A veszprémi állatkertben a dromedárt is naponta többször kell zuhanyoztatni, az elefántok és a baglyok pedig a vízben hűsölnek.
Hancúroznak, kötélre, fára másznak, és mindenbe beleütik az ormányukat a Fővárosi Állat- és Növénykert június elején született ormányosmedve-kölykei. Fotókat már láthatott róluk a közönség, és most kisfilm is készült az öt gézengúzról. Aki élőben szeretné látni, az Ausztrál ösvény mögötti kifutóban találja őket az állatkertben.
Június végén született egy afrikai elefántbébi a Nyíregyházi Állatparkban, de a kiselefántnak még nincs neve, ezért várják a javaslatokat.
Még mindig nem lett meg a Fővárosi Állatkertből ellopott látássérülteknek készült bronz orrszarvúszobor, amelyet már a rendőrség is keres.
Öt kis ormányos medve született a Fővárosi Állat- és Növénykertben június elején, őket csak most mutatták be a közönségnek.
A pénteken született, ma alig száz kilós csöppség nevét a látogatók találják majd ki. A hím kiselefánt az első idei afrikaielefánt-bébi Európában.
Egy sor ingatlan műemléki védettségét szüntette meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a rendeletről most számolt be a Magyar Közlöny.
Két új nőstény fehér oroszlán érkezett a győri állatkertbe.
Napok óta bujkált egy raktárházban egy tbiliszi állatkertből megszökött tigris, amely most megtámadott egy embert. A férfi meghalt.
Azerbajdzsán felé úszott a tbiliszi állatkertből megszökött egyik pingvin, amikor a határnál elfogták.
A budapesti állatkertben jelenleg a gorillák és a szumátriai orangutánok képviselik a főemlősök családját, de a Pannon Park elnevezésű ősvadon kialakításával ez változhat. A héten itt járt Jane Goodall világhírű főemlőskutató, és az állatkert vezetésével egyeztetett.
A mentők hétfőn folytatták a kutatást Tbilisziben az előző napi ítéletidőben eltűnt több mint húsz ember és az állatkertből kiszabadult vadállatok után. Az árvíz több mint egy tucat ember halálát követelte.
Szombat éjjel lecsapott a vihar a grúz fővárosra, ahol az erős esőzések okozta áradásokban legalább tizenketten meghaltak, többen pedig eltűntek. A viharban az állatkertből megszöktek az állatok is.
A Föld legkisebb patásaként tartják számon a kancsilokat, amelyek egyes vélemények szerint nagyjából egy őz és egy egér keverékére hasonlít. A párosujjú patások rendjébe tartoznak, aprós testű állatkák, Afrikában, Indiában és Ázsiában is előfordulnak. Az amszterdami állatkertben élő jávai kancsil mindössze 1-2 kilós, az utód pedig még ennél is apróbb. A pálcika lábú patások nagyon félénkek, a látogatóknak nagyon türelmesnek kell lenniük, ha szeretnék megfigyelni őket – írják az amszterdami AT5 televízió honlapján.
A rotterdami állatkertben egy kiskacsa esett a vízilovak medencéjébe, ahonnan nem tudott kimászni. A két ott élő víziló sietett a kiskacsa segítségére, és végül sikerült kimenteni.
Németországból érkezett a jászberényi állatkert legújabb lakója, egy császárbajszú tamarin.
Egy amerikai állatkertben egy orángután lett a nemrég született tigriskölykök bébiszittere.
Rendkívül ritka, kihalás fenyegette fajokhoz tartozó, részben a brazil állam tulajdonát képező majmokat loptak el ismeretlen tettesek egy francia állatkertből a hétvégén.