Gyöngécske trükkel próbálkoztak az álrendőrök
Az igaziak meg lecsaptak rájuk a XIII. kerületben.
Az igaziak meg lecsaptak rájuk a XIII. kerületben.
A két férfi a vád szerint rendőrnek adta ki magát idén januárban francia diákok előtt, akiket megtámadtak az értékeikért, pár nappal korábban pedig egy szóváltás miatt súlyosan bántalmaztak egy férfit.
Négy, magát rendőrnek kiadó trükkös tolvaj fosztott ki egy idős embert a főváros XIII. kerületében. A több százezer forinttal távozó álrendőröket gépkocsijuk rendszáma alapján találták meg a valódi rendőrök - értesült a HavariaPress.
A négy pasas házkutatást színlelve akart elvinni egy budapesti lakásból hárommillió forint értékű marihuánát, amikor a rendőrök is megérkeztek.
A valódi rendőrök tetten érték a négy férfit, akik épp "razziáztak" egy budapesti lakásban.
Egy idős csanyteleki asszonynak magukat rendőrnek kiadva, edénykészletet akartak eladni szerdán, azok a csalók, akiket nem sokkal később Felgyőn fogtak el a rendőrök, ahol már tévéseknek adták ki magukat - értesült a HavariaPress.
Többen meghaltak a nyugat-iraki al-Bagdadiban, ahol a hadsereg megrohamozott egy rendőrőrsöt, amelyet korábban rendőrnek öltözött felkelők foglaltak el, túszul ejtve többek között a város polgármesterét is – közölték hétfőn a helyi hatóságok a Reuters brit hírügynökséggel.
Álrendőröket fogtak el rendőrök Budapesten; a három gyanúsított idős emberek budai lakásaiba jutott be azzal az indokkal, hogy egy esetleges betörést megakadályozandó, fel akarják mérni, le akarják fotózni a veszélyeztetett értékeket – közölte Berár Iván, a BRFK gazdaságvédelmi főosztályának vezetője szerdán.
Símaszkot viselő, magukat rendőrnek mondó férfiak igazoltatták a későbbi tiszalöki áldozatot három héttel a gyilkosság előtt - mondta a Roma Sajtóközpontnak az elhunyt özvegye. Kóka Jenő, miután átadta minden iratát, megmutatta az álrendőröknek a házát is. Az asszony szerint férje a számára gyanús akció után félni kezdett.
Álrendőrök loptak meg egy idős asszonyt a lakásában Veszprémben, 160 ezer forintot vittek el tőle a tolvajok.
Tizenöt, magát rendőrnek mondó ember rontott rá egy családra szerda este a Pest megyei Valkón; a családot fenyegették, a lakást feldúlták, majd szó nélkül távoztak - közölte az érintett családfő csütörtökön, hozzátéve, hogy az incidens miatt feljelentést tett a rendőrségen.