Megdöbbentő előtte/utána műholdképeken látni, mekkora pusztítást végzett Líbiában az áradás
Az amerikai Maxar Technologies műholdjának köszönhetően pontos képet kaphatunk arról, milyen súlyos természeti katasztrófa történt a hétvégén Líbiában.
Az amerikai Maxar Technologies műholdjának köszönhetően pontos képet kaphatunk arról, milyen súlyos természeti katasztrófa történt a hétvégén Líbiában.
A szakértők a rengeteg holttest és sebesült miatt járványok kitörésétől tartanak.
Hatvankilenc kifejlett és hat fiatal krokodil úszkál valahol Kuangtung környékén az elárasztott utcákon.
Sok áldozat lehet még a romok alatt, sokan pedig az otthonukban rekedtek.
Már 14 ember halt meg és 11 tűnt el az özönvízszerű esőzésekben Görögországban, Törökországban, Bulgáriában és Spanyolországban.
A Hilary Mexikóban emberéletet is követelt.
Az országban még mindig közel 200 kilométeren van árvízvédelmi készültség.
Egyes településeknél éjjel-nappali figyelő- és járőrszolgálatot tartanak a Vízügyi Igazgatóságok.
Továbbra is éjjel-nappal dolgoznak a védvonalak mentén az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) munkatársai a Dráva, a Rába és a Mura mellett.
A hatóságok arra kérik a lakókat, ne tartózkodjanak a part menti otthonaikban.
Rekordközeli vízállásokkal érkezett az árhullám.
A Rábán Körmendnél 505 centimétert mértek, ez majdnem rekord, a folyó szentgotthárdi, 476 centiméteres állása pedig az is. A Mura Letenyénél hétfő hajnalban tetőzik, akár 540 centivel.
Sajópüspökinél a III. fokú árvízvédelmi készültségi szintet meghaladva tetőzhet a folyó.
Vas megyében több házat is elöntött a víz.
A szélsőséges időjárás hidakat, utakat, lakóházakat árasztott el, és földcsuszamlást is okozott.
Kilenc holttestet egy elárasztott alagútból mentettek ki.
Legalább heten meghaltak és több mint ezer embert evakuálni kellett a Dél-Koreában kialakult áradások miatt - közölték a hatóságok szombaton.
A norvég tudósok által mért szeizmikus mozgásról Rácz András Oroszország-szakértő posztolt. Azt írta, mivel nincs „olyan ukrán tüzérségi rendszer, ami ilyen szeizmikus eltérést tudna kiváltani”, az oroszoknak kellett felrobbantaniuk a víztározót.
Ausztria és Szlovénia több körzetében is bevetették a katasztrófavédelmet vasárnap a napok óta tartó heves esőzések és áradások, valamint a csapadék okozta földcsuszamlások miatt.