Már Bécs is elérhetetlen vonattal Magyarországról
Az osztrák vasút szerint legkorábban szerdán állhat helyre a vonatközlekedés.
Az osztrák vasút szerint legkorábban szerdán állhat helyre a vonatközlekedés.
Budapesten csak a hét végén, Szentendrén azonban már azelőtt, akár csütörtökön tetőzhet az ár, amely Ausztria felől zúdul a Dunán Magyarországra. Fazekas István fotói.
A legmagasabban Bajánál tetőzhet a Duna.
Legtöbbjüket még mindig nem sikerült elkapniuk a hatóságoknak.
Hol a legnagyobb a baj, hogyan készülnek az árhullámra a hivatalos szervek, mekkora a víz, és meddig emelkedhet még a vízállás, ki mit csinál – vagy mit kellene csinálnia? Minden kérdés, esemény, érdekesség és történés a HVG folyamatosan frissülő árvízi hírfolyamában. A helyzet súlyos, Orbán Viktor sem megy az EP ülésére, hanem itthon védekezik.
A belügyminiszter szerint százszázalékos most a magyar árvízkészültség állapota. Elsősorban a Lajtán és a Dunán számítanak nehéz helyzetre, a fővárosban szombaton vagy vasárnap tetőzhet az ár.
Ausztria felé sem érdemes most elindulni.
Az alsó rakpartot várhatóan kedden éri el a Duna.
Budapesten viszont várhatóan a 2013-as rekordnál alacsonyabb lesz a vízállás.
A katasztrófavédelem felkészült az árvíz elleni védekezésre, de elég sok dolguk akadt még anélkül is: 750-szer riasztották a Borisz-ciklon miatt a tűzoltókat a hétvégén.
Ausztria és más, környező országok példája mutatja, mi várhat Magyarországra. Az évtized legnagyobb árhulláma érkezhet a Dunán, a vízszint máris emelkedik és a java csak ezután jön. A HVG fotóriportere Kisoroszinál és Pócsmegyernél járt.
Azután, hogy Magyar Péter már homokzsákot pakolt és az ellenzék egy része valamint a kormányszóvivő is kimozdult az árvízi helyzet miatt, a kormány árvízi hangulatú Orbán-fotókat kezdett teríteni. De a frissnek tűnőek közé került egy régi is. Egy Schwarzenegger-Orbán videó is előbb jött Orbán saját oldalán.
Két rekord született egy napon: 118,8 km/óra és 87,4 milliméter.
Gátvéder kontra Terminátor: jövő héten lenne Orbán Viktor és Magyar Péter első személyes összecsapása. Csakhogy a kihívó inkább meccselne a közösségi médiában, mint a strasbourgi parlamentben. És egy ügyes húzással lépéselőnybe került.
Orbán Viktor az összes nemzetközi kötelezettségét lemondta, vagyis ez azt jelenti, hogy nem utazik Strasbourgba, az Európai Parlament plenáris ülésére, ahol szerdán kellett volna ismertetni a magyar uniós elnökség programját.
Orbán Viktor hétfőn reggel videóval jelentkezett az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után. Ebben azt mondta a helyzetről, hogy „nehéz lesz”, bár 2013-ban jóval rosszabb volt az árvízhelyzet, és azt is megoldottuk.
A nyugati vasútvonal egy részét lezárták, számos járásban polgári védelmi riadót rendeltek el. Csehországban százezer háztartás maradt áram nélkül a viharok miatt.
A Tisza Párt elnöke és több száz önkéntese jelenleg is aktívan részt vesz a helyszíni árvízi munkában.
Az előrejelzések szerint a jövő hét második felében komoly árvízre kell felkészülni, ami ráadásul sokáig is tart majd a folyamatos esőzések miatt a Dunán.