#árvíz

Már Baranyában is ürítik a homokzsákokat
 

Már Baranyában is ürítik a homokzsákokat

Megkezdődött a dunai árvízi védekezéshez használt homokzsákok kiürítése Dunaszekcsőn, a gátrendszer egyes részein, ahol a vízmagasság már nem igényli a védekezők folyamatos jelenlétét - tájékoztatta a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke hétfőn az MTI-t.

MTI MTI

200 ezer ember volt veszélyben az árvíz miatt
 

200 ezer ember volt veszélyben az árvíz miatt

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz miatt több mint 100 útszakaszon volt érvényben forgalomkorlátozás - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI megkeresésére.

MTI MTI


Száz rabot küldenek a szőnyi vasúti töltéshez
 

Száz rabot küldenek a szőnyi vasúti töltéshez

Az árvízi védekezésben eddig kétezernél több elítélt vett részt, foglalkoztatásuk során rendkívüli esemény nem történt - mondta a komáromi vasútvonal mellett tartott hétfői sajtótájékoztatón a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese.

MTI MTI


Orbán a gátról a parlamentbe sietett - parlament percről percre
 

Orbán a gátról a parlamentbe sietett - parlament percről percre

Hiába készültek vakációra a képviselők, még egy hetet rá kell húzniuk, hogy elfogadhassák a kormány legújabb megszorító csomagját. Napirend előtt a miniszterelnök számolt be az árvízi védekezés sikeréről, de a más ügyekben neki szegezett kérdéseket lepattintotta. Tudósítás a parlamentből percről percre.

hvg.hu hvg.hu

Nem jön újabb dunai áradás
 

Nem jön újabb dunai áradás

Az elmúlt napokban a Duna vízjárását befolyásoló, nagy területre kiterjedő, jelentős csapadék nem volt és a jövő hét közepéig nem is várható, így a szakemberek nem számítanak újabb árhullámra a Dunán - derül ki az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) legújabb közleményéből.

MTI MTI

Bontják a védműveket Tolnában
 

Bontják a védműveket Tolnában

Apad a Duna teljes horvátországi szakaszán, de a magas vízállás miatt továbbra is rendkívüli árvízvédelmi készültség van érvényben a folyó mentén. Tolna megyében már megkezdődött a védművek bontása.

MTI MTI

A Kisorosziba vezető út még víz alatt van
 

A Kisorosziba vezető út még víz alatt van

A hétvégi intenzív munkának köszönhetően hétfő reggelig megnyitották a forgalom előtt azokat a Pest megyei főutakat, melyeket néhány napja nagyrészt még víz borított, csupán néhány alsóbbrendű szakaszon folyik még a helyreállítás – tájékoztatta a megyei kormányhivatal és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.

MTI MTI




Átszakították a nyári gátat Bátán
 

Átszakították a nyári gátat Bátán

Még a hétvégén is csak rendőri ellenőrző ponton áthaladva lehetett bejutni Bátára, ahol vasárnap átvágták a nyári gátat az apadás felgyorsítására - írta a teol.hu Tolna megyei híroldal.

hvg.hu hvg.hu


A japánoknak tetszik a magyar árvízvédelem
 

A japánoknak tetszik a magyar árvízvédelem

Abe Sindzó japán miniszterelnök az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott varsói tárgyalásán elismerését fejezte ki Magyarországnak azért a "fantasztikus összefogásért", amellyel elhárította az árvízveszélyt - közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke.

MTI MTI


És akkor Matolcsyval véget érnek a csaták
 

És akkor Matolcsyval véget érnek a csaták

Nagyobb lett a győri Audi, megszűnhet a roaming díj egész Európában, és a pénzügyminiszter szerint még jó, hogy nem vettünk fel újabb hitelt az IMF-től, mivel jövőre visszafizetjük nekik az egészet. Az MNB-ben viszont folytatódik a tisztogatás. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu hvg.hu

Megnyitják a budai alsó rakpartot
 

Megnyitják a budai alsó rakpartot

Vasárnap délután 4 órakor megnyitják a forgalom előtt a budai alsó rakpartot Tarlós István főpolgármester utasítására - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.

MTI MTI


A teljes körű árvízvédelemre 600-700 milliárd forint kellene
 

A teljes körű árvízvédelemre 600-700 milliárd forint kellene

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője szerint 600-700 milliárd forintból lehetne megvalósítani egy teljes körű árvízvédelmi rendszert, de egyszerre ennyi pénzt védművekre biztosan nem tud költeni a magyar állam - fejtette ki Molnár Béla a Vasárnapi Észak című hetilapnak.

MTI MTI