Kiemelt beruházás lett Esztergom árvízvédelme
A kormány a kiemelt beruházásokról szóló rendeletét módosítva bevette a felsorolásba Esztergom árvízvédelmi fejlesztésének II. ütemét.
A kormány a kiemelt beruházásokról szóló rendeletét módosítva bevette a felsorolásba Esztergom árvízvédelmi fejlesztésének II. ütemét.
A törvény szerint Lantos Csaba energiaügyi miniszteré lenne a feladat.
A naplementén túl is folytatódott a felkészülés a Duna áradására Vácon, a HVG fotóriportere, Lakos Gábor a helyszínen járt, és megörökítette az éjszakába nyúló árvízvédelmi munkálatokat.
A magyarországi folyókon 826 kilométeren zajlik árvízi védekezés, a Duna ezekben az órákban tetőzik Budapestnél az alsó rakpart szintje körüli vagy azt kissé meghaladó vízállással.
Uniós forrásból finanszíroznák a fejlesztéseket.
A sok csapadék miatt árhullám vonul le a Dunán, a tetőzés Budapesten csütörtök dél körül várható. A levonuló víz nyomát elárasztott utcák és akadozó tömegközlekedés kíséri, nemcsak a fővárosban.
A sok csapadék miatt árhullám vonul le a Dunán, a tetőzés Budapesten csütörtök dél körül várható. A levonuló víz nyomát elárasztott utcák és akadozó tömegközlekedés kíséri. A rendőrség arra figyelmeztet, hogy a lezárt rakpartra még gyalogosan sem szabad lemenni, mert veszélyes. Képgalériánk a 2023-as év végi árvízről.
A téli szabályozási szintet, sőt már az attól való maximális eltérési lehetőség mértékét is átlépte a tó vízszintje.
Vasárnaptól tilos parkolni az alsó rakpartokon.
Elképzelhető, hogy 2013 óta először a Duna vízállása elérheti a budapesti alsó rakpartot is.
A nagy havazásokat és esőzéseket Németországban áradás követi, valószínűleg ennek tudható be, hogy a Duna magyarországi szakaszán is jelentősen megemelkedhet a vízszint.
Nem várható csapadék a vízgyűjtő területeken, a vízügyesek több helyen II. fokra mérsékelik a készültségi szintet.
Egyes településeknél éjjel-nappali figyelő- és járőrszolgálatot tartanak a Vízügyi Igazgatóságok.
A következő hat nap kritikus lehet, ha az előre jelzett csapadékmennyiség lehullik.
Formájuk mint egy könnycseppé, és csöppnyi haladást jelentenek Bangladesben, ahol tömegek életét és vagyonkáját veszélyeztetik az egyre hevesebb áradások.
Az elmúlt időszak csapadékos időjárásának hatására a Tiszán és mellékfolyóin árhullámok alakultak ki.
A Szent Márk tér korábban még a város egyik legmagasabb pontjának számított, de azóta annyit süllyedt, hogy minden áradás veszélyezteti a 900 éves műemléket.
Fél méterrel képes csökkenteni a Tisza vízszintjét.
42 millió köbméter vizet képes befogadni az az árapasztó tározó, amit szerdán adtak át az ország északkeleti sarkában. A többek között a Mészáros és Mészáros Kft. kivitelezésében elkészült műtárgy közel 36 milliárd forintba került, és szerepet kap nem csak az árvízvédelemben, de az aszályos időszakok kezelésében is.