Bruttó 436 300 forintos átlagkeresetet mért a KSH júniusban
Az egészségügyben tavaly kifizetett rendkívüli juttatás miatt 3,5 százalékkal nőttek a keresetek idén júniusban.
Az egészségügyben tavaly kifizetett rendkívüli juttatás miatt 3,5 százalékkal nőttek a keresetek idén júniusban.
Januárban 5,8 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest, a nettó keresetek emelkedése 7,4 százalékos volt – jelentette a KSH, amely szerint a nettó bérek a személyi jövedelemadó csökkentése miatt nőttek gyorsabban.
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2 százalékkal haladták meg az előző évit. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi inflációt figyelembe véve majdnem 3,5 százalékkal csökkentek 2012-ben a reálbérek, ekkora zuhanásra 2007 óta nem volt példa. A versenyszférában ráadásul 34 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint 2011-ben. Az NGM a részadatokból csemegézget.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma közli a keresetek 2012. január–decemberi alakulását.