Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A keresetek január-augusztusi alakulását közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az idén január-júliusban a bruttó átlagkeresetek 3,2, a nettó átlagkeresetek 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 400 forint volt az év első hét hónapjában. Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 600 forintot ért el.
A versenyszférában 3,5 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeretesetek január-júliusban, a költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve átlagosan 3,7 százalékkal emelkedtek. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 2,2 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.
A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan bruttó 239 600, a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 220 700 forintot, a nonprofit szektorban dolgozók pedig átlagosan 207 300 forintot kerestek az első hét hónapban.
Tavaly január-augusztusban a bruttó átlagkeresetek 4,7, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,9 százalékkal haladták meg a megelőző év azonos időszakit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 220 500 forint, nettó keresete 142 500 volt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.