Ételmérgezés gyanújával kerültek kórházba négyen Szentendrén
Ételmérgezés gyanújával kórházba szállítottak négy fiatalt Szentendréről.
Ételmérgezés gyanújával kórházba szállítottak négy fiatalt Szentendréről.
Közel 300 általános iskolás és középiskolás diák került kórházba az iskolakezdés hetében Kínában, feltehetően ételmérgezés vagy mérgező anyagokat tartalmazó ételek, illetve víz fogyasztása állhat a megbetegedések mögött - írta az AP.
Felelőtlen utazóknak számítunk mi magyarok, legalábbis a WHO korábbi kritikája szerint. Idén nyáron végre megmutathatnánk, tudunk mi vigyázni magunkra, ha akarunk. Íme, néhány egészségügyi kockázatot rejtő helyzet, amit érdemes elkerülni vagy legalább minimalizálni a veszélyt.
Átfogó vizsgálatot indítottak több német tartományban azt követően, hogy a múlt héten dioxint találtak tojásokban és szárnyasokban egyaránt - írta a Dow Jones hírügynökség.
A húsvéti sütés-főzésről, a tojás vásárlásáról, festéséről és megfelelő tárolásáról is olvashatnak az érdeklődők a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal honlapján.
Szalmonella, campylobacter, staphylococcus: e három, a hőségben gyorsan szaporodó baktériumtörzs felelős a nyári ételmérgezések többségéért. Becslések szerint évente több tízezerre tehető - az enyhe, tünetmentesen átvészelt - ételfertőzések száma, tavaly az érintettek töredéke, csupán kilenc-tíz százaléka szorult kórházi ellátásra.
Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a tömeges rosszulléteket a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két gyermektáborában, amelyekből összesen 44 gyermek és fiatal került kórházba az elmúlt napokban.
Már 39-en szorultak kórházi kezelésre a káptalanfüredi gyerektáborokból. A megbetegedések okát még nem tudni, nem biztos, hogy ételmérgezésről van szó.
Két hétvégi ételmérgezés következtében több mint 300 ember került kórházba Kínában - jelentette a China Daily című angol nyelvű napilap hétfőn.
Kilenc gyermeket szállítottak ételmérgezés gyanújával a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházba - mondta Papp Erzsébet, intézmény infektológiai osztályának vezetője.
Az éttermekben és az elvitelre rendelhető menzákon használt mosogatórongyok gusztustalan és veszélyes baktériumoknak adnak otthont - állítja a brit egészségvédelmi hivatal (HPA).
Egy ember meghalt, 150-en pedig megbetegedtek egy skót tengerjáróhajón, amelyen egy súlyos gyomorpanaszokat és hányást okozó vírus ütötte fel a fejét vélhetően valamely rosszul elkészített, vagy helytelenül tárolt élelmiszer elfogyasztása nyomán.
Hetvennyolcan, többségükben kisiskolások kaptak hasmenést szerdára virradóra a főváros XI. kerületében - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), amelynek kerületi intézete megkezdte a járványügyi és élelmezés-egészségügyi kivizsgálást.