#özvegy

93 éves elnöki özvegy próbálja békíteni Észak- és Dél-Koreát
 

93 éves elnöki özvegy próbálja békíteni Észak- és Dél-Koreát

Észak-Koreába utazott magánlátogatásra Kim De Dzsung néhai dél-koreai elnök özvegye, hogy megpróbáljon tenni valamit a két Korea közötti párbeszéd újraindításáért. A 93 éves Ri Hi Ho egy népes küldöttség tagjaként repült szerdán chartergéppel Szöulból Phenjanba – jelentette a KBS dél-koreai rádió.

MTI MTI



Meghalt Horthy menye
 

Meghalt Horthy menye

Életének 96. évében, csütörtök reggel Angliában elhunyt Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona - közölte a család.

MTI MTI





Jobbik: az özvegyeket és is érinti az alkotmánymódosítás
 

Jobbik: az özvegyeket és is érinti az alkotmánymódosítás

A Jobbik szerint hétfőn eldőlt, hogy a korhatár előtt folyósított nyugdíjak felülvizsgálatára, esetleges csökkentésére, illetve megszüntetésére vonatkozó fideszes alkotmánymódosító javaslat a rokkantnyugdíjasok és a rendvédelmi dolgozók mellett a bányásznyugdíjasokat, valamint az özvegyi nyugdíjakat is érinti - mondta Schneider Tamás.

MTI MTI