Mit jelezhet az úszómesternek az életmentő mesterséges intelligencia, ha beteszik a medencékhez?
Az úszómester szeme sem lehet ott mindenütt, de már neki is segít a mesterséges intelligencia.
Az úszómester szeme sem lehet ott mindenütt, de már neki is segít a mesterséges intelligencia.
A gyermek testvérét még időben megtalálták, így segíteni tudtak rajta.
Helikopterekkel is keresték a tűzoltót, aki jótékonyságból úszta volna át a csatornát.
Az amerikai edző-vállalkozó nekiment azoknak a médiumoknak is, amelyek arról írtak, hogy nem látják őt szívesen az uszodákban.
A háromszoros olimpiai bajnok úszó elmondta, hogy születendő gyermeke biztosan meg fog tanulni úszni, de nem tereli majd feltétlenül a versenysport felé.
Sós Csaba szerint az úszó karrierje komoly veszélybe került.
A háromszoros olimpiai bajnok kíváncsi, hogyan alakítja majd át az életét a gyerekvállalás.
A mindössze 16 éves kanadai Summer McIntosh világcsúcsot úszott női 400 méter gyorson.
Azonban még a párizsi olimpiát sem engedte el.
Noha a pletykák erről szóltak, egyelőre nem vonul vissza a sporttól a háromszoros olimpiai bajnok úszó.
Az olimpiai bajnok úszóval a Mandiner készített interjút, amelyből kiderül még, mit gondol a transzgender sportolókról, miért kultúraidegen Magyarországon a focimeccsek előtti térdelés, milyen véleményvezéreket hiányol, de még az úszás is szóba kerül.
A bíróság szerint a vizes sportok nemzetközi szövetségének, amelyet már World Aquaticsnak hívnak, nem volt kötelessége a közvetlen konkurenciáján segíteni.
A biológiai útlevelük adatai miatt vetült rájuk a gyanú.
Egy kutatás szerint a korábban véltnél jóval mozgékonyabbak lehetnek a partközeli ökotípusú palackorrú delfinek – a most megfigyelt példány négy tengert is bejárt.
Nincs ott az országos bajnokságon az egyik legsikeresebb magyar úszó.
Dézsi Csaba András azt az emlékét is felidézte, amikor egy almáért bement a hideg szobába.
A nőt sikerült megmenteni, stabil állapotban szállították kórházba.
Kós Hubert az Arizona State Egyetemen fog edzeni Bob Bowman irányítása mellett.
A szervezők végül nem hirdettek végeredményt.