#ügyvéd

Saját csapdájában a Szalai utódját kereső kormány
 

Saját csapdájában a Szalai utódját kereső kormány

Visszaütött a kormányra a médiatörvény márciusi módosítása: a médiahatóság elnökére vonatkozó új, szigorúbb feltételeknek a szóba jöhető jelöltek közül mindössze két személy felel meg. Ezért a saját törvényével elégedetlen igazságügyi miniszter az Alkotmánybíróság segítségét kérte a feltételek tágításában. Ez arra utal, hogy a jelöltkeresés még nem zárult le, egyelőre nem találják Szalai Annamária utódját, akinek a mobilcégekkel is meg kell majd küzdenie.

MLF MLF


Atv.hu: Felfüggesztik a szlovák rendszámosok elleni eljárásokat
 

Atv.hu: Felfüggesztik a szlovák rendszámosok elleni eljárásokat

Egyre több bírósági eljárást függesztenek fel a külföldi rendszámú autók magyarországi használatával kapcsolatban addig, amíg az Európai Bíróság nem alakítja ki álláspontját. Magyarországon a külföldi, leggyakrabban szlovák rendszámúnak emlegetett járművek után szeretne az állam a magyar szabályoknak megfelelő bevételekhez jutni, ezért is kezdtek akcióba azért, hogy az ilyen gépjárművek tulajdonosait a honosításra rávegyék. Egy szombathelyi ügyvéd és európai szakjogász azonban azt mondja, hogy több uniós alapjogot is sértenek ezek az eljárások – olvasható az atv.hu-n.

hvg.hu hvg.hu

Ügyvédekre is lecsapott a TEK
 

Ügyvédekre is lecsapott a TEK

Győri az a két ügyvéd, akit vesztegetés gyanúja miatt vettek őrizetbe, és egyiküket előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Törvényszék. Az ügyvédeket azért fogták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai, mert a gyanú szerint pénzért vettek információt egy hatósági tiszttől - írja a Kisalföld szombati számában.

MTI MTI



Visszaélésre is lehetőséget adnak az új Ptk. egyes elemei?
 

Visszaélésre is lehetőséget adnak az új Ptk. egyes elemei?

Utódlások, válások megtervezésére, családi vagyontervezésre, a vagyon megóvására is lehetőséget adhat a zárószavazásra váró új Polgári törvénykönyv. Az új Ptk. bizalmi vagyonkezelést szabályozó fejezete a vagyon elkülönítését és néhány lehetséges kedvező adózási struktúra kihasználását teheti lehetővé. Ez utóbbiak igénybevételére azonban az új Ptk. önmagában nem lesz elég; megfelelő adó- és illetékszabályok, valamint további végrehajtási jogszabályok megalkotására van szükség.

hvg.hu hvg.hu


Mennyit keresnek az ügyvédek?
 

Mennyit keresnek az ügyvédek?

A TopTierLawyers.com jogászkarrier-portál – együttműködésben a Legalis Globallal – nemrégiben fejezte be a jogi szakmában jellemző fi zetésekről készített átfogó tanulmányánakelső részét a közép-kelet-európai térségre vonatkozóan. A tanulmány 16 jogszolgáltatásra terjedt ki, Magyarországon 1251 ügyvéd vett részt a kezdeti adatgyűjtési időszakban, amely július 1-jén ért véget.

hvg.hu hvg.hu


 

"A magyar zsidók fizették volna meg a per árát"

Ügyvédek által kezdeményezett, csak haszonszerzésre irányuló per volt a magyar bankok és a MÁV elleni kárpótlási ügy, amelyből kizárólag a magyarországi antiszemiták profitáltak volna – mondta lapunknak Andre H. Friedman New York-i ügyvéd, aki magyar származású holokauszttúlélőként a bankok ügyét képviselte a chicagói perben. Friedmannal a per hátteréről, természetéről, amerikai fogadtatásáról beszélgettünk.

Zubor Zalán Zubor Zalán


Népszava, MN: színjáték volt a felmondólevelek ledarálása?
 

Népszava, MN: színjáték volt a felmondólevelek ledarálása?

Szélhámosságnak nevezte egy nyílt levélben a rezidensek felmondóleveleinek ledarálását Bősze Ferenc ügyvéd, akinél előzőleg letétbe helyezték a nyilatkozatokat. A levél a Veszprémi Naplóban jelent meg – írja a Népszava. A jogász szerint a múlt heti nyilvános ledarálás csak az ügy lejáratására volt alkalmas, és méltatlan Szócska Miklós államtitkár személyéhez. Az ügyvéd állításáról a szerdai Magyar Nemzet is ír.

hvg.hu hvg.hu