Japán 10 éven belül embert küldene a Holdra
Japán is részt vesz az Egyesült Államok Artemis-programjában, ami egy Hold körüli bázisról küldene űrhajósokat az égitest felszínére.
Japán is részt vesz az Egyesült Államok Artemis-programjában, ami egy Hold körüli bázisról küldene űrhajósokat az égitest felszínére.
A Blue Origin harmadjára indult rövid kirándulásra 106 kilométeres magasságba. Ezúttal hatan repültek.
A SpaceX első embere, Elon Musk szerint a Földet több olyan veszély is fenyegeti, amiket nem tudunk elhárítani. A megoldás: máshova kell menjünk.
Az amerikai űrkutatási hivatal legalább 2025-ig elhalasztja űrhajósai tervezett holdra szállását.
A színész egyelőre kikosarazta az üzletembert, mert túl sokat kellett volna fizetnie.
Megindult az „utódlási harc” az életciklusa végéhez közeledő Nemzetközi Űrállomás körül: több űrvállalkozás is előállt a napokban saját űrbázistervével.
„Kapu a Marsra” című drónvideójával igyekszik bizonyítani a SpaceX, hogy készen áll a Naprendszer meghódítására. Gigantikus űrhajójukat akár még idén tesztelhetik Föld körüli pályán, de még több csatát meg kell vívnia Elon Musknak, mielőtt célba vehetné a Holdat és a Marsot.
Három újabb űrhajós érkezett meg az épülő kínai űrállomásra, ahol összesen 6 hónapot töltenek. De már arra is van terv, hogyan hozzák le őket, ha valami esetleg balul sül el.
Bár az amerikai űrkutatási hivatalnál a munka komoly, tudományos alapokon folyik, néha azért álmodozni is kell. A NASA Goddard Űrközpontja egy science fiction mozik hangulatát idéző, rövid videóban villantja fel, milyen kalandokban lehet majd része az emberiségnek.
Vilmos herceg után Joan Collins és Brian Cox is odaszólt a 90 éves űrhajósújoncnak.
A legfrissebb kutatási eredmény szerint a súlytalanság hatással van arra, miként áramlik ki a vér az agyból.
Shatner, akit sokan a Star Trek sci-fi-sorozat Kirk kapitányaként ismernek, a legidősebb ember, aki valaha az űrbe repült.
Egy új fejlesztésnek köszönhetően egy virtuálisvalóság-eszköz segítségével 50 millió galaxis mellett utazhatnak el a hobbicsillagászok.
Egy nappal elhalasztották William Shatner űrutazását.
A SpaceX Crew Dragonjával repült az az amatőr űrhajós, aki zenélt is több száz kilométer magasan.
Az óceánban landolt az űrhajó, visszatérés is automatizált volt, mint az egész repülés.
Az Inspiration4 hivatalos Twitter-csatornájára négy felvétel került ki a civil legénységről.
Mind a hárman meghívást kaptak a filmeseket szállító orosz űrhajó indítására.
Nikolas Grafakos arra keresett megoldást, hogyan ne röpüljön le az étel a kanalakról a súlytalanságban. Ötlete a NASA-t és a SpaceX-et is érdekli.
Richard Branson cége megduplázta a korábbi árat. Azok jártak jól, akik előre foglaltak.