RTL Klub: 18 percenként belehalt valaki a koronavírusba tavaly Magyarországon
A sokáig laboratóriumnak Ausztriában eközben negyedennyien haltak bele a vírus szövődményeibe.
A sokáig laboratóriumnak Ausztriában eközben negyedennyien haltak bele a vírus szövődményeibe.
A dolgozók tünetei enyhék, és a munkát is tudják folytatni.
Három másik játékos is karanténba került.
Mutatjuk a beszéd vonatkozó részének szó szerinti leiratát.
Addig nem lát erre reményt, míg a miniszter máshogy nem áll a kérdéshez.
A győzelem kulcsát az elnök az országok közti együttműködésben látja.
A sorozatot az HBO készíti.
A Turkovacot már be is adják emlékeztető dózisként.
Emlékszik még a Dubajból érkező OE-LEM gépre? Hát a hatvanpusztai Orbán-birtokra felülről? No és Orbán Viktor legnagyobb rajongójára? Idézze fel az évet a HVG fotósainak képeivel.
Az amerikai nő annak ellenére adott pozitív mintát, hogy állítása szerint utazása előtt többször is teszteltette magát.
Összesen már több mint 39 ezer ember halt meg.
Az RTL forgathatott a kisvárdai kórházban. Az ott dolgozók azt mondták, a fizikai megterhelés, az állandó készenlét napról napra nehezebb.
A két ország között több tízezer munkavállaló ingázik, mindenképpen el akarják kerülni, hogy korlátozzák a be- és kiutazást.
A lezárások miatt tervezett tüntetést betiltották a hatóságok, mert túl sokan vennének részt rajta.
Két, egymástól független kutatás is arra jutott, hogy a Janssen emlékeztető vakcinája jelentős mértékben csökkentheti a kórházba kerülés esélyét, ha valaki elkapja az omikront.
A kötelező oltási napok, a visszahívási kötelezettség és a tesztelési kötelezettség teljesítése részben lehetetlen a háziorvosok számára, másrészt több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak.
Nincs egyértelmű elutasítottsága a kötelező oltásnak – mérte az IDEA Intézet.
Az amerikai gyógyszerfelügyelet szerint az antigén-gyorstesztek akkor is negatív eredmény mutathatnak, ha a betegnél az omikron már tüneteket is produkál.
Kevesebben vannak kórházban és lélegeztetőgépen is, mint egy nappal korábban, az új fertőzöttek száma kicsit csökkent az egy héttel ezelőttihez képest. Már a harmadik oltásnál is lassul az oltási program.
Franciaország a jövő héttől további korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány miatt, miközben napok óta rekordokat dönt a naponta diagnosztizált új fertőzöttek száma, kedden már meghaladta a 200 ezret.