Ausztria megkettőzi az ellenőrzést a magyar határon
Így tesznek a szlovén határszakaszon is.
Így tesznek a szlovén határszakaszon is.
Intim bőrfehérítést kínáló céggel, optikai eszközgyártó társasággal, illetve pickupok felszereléseivel, kiegészítőivel foglalkozó üzletasszonnyal is kötött szerződést az – átlagáron – 19 millió forintos lélegeztetőgépek beszerzésére a külügyi tárca, derül ki a csütörtöktől megvásárolható HVG-ből. A történetnek szereplője egy olyan üzletember is, aki az azeri ügyek környékén tűnt fel.
Júniusban már közel annyit költöttünk az éttermekben, kávézókban és bárokban, mint a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések előtt – derül ki az Erste Bank kártyaforgalmi adataiból, amelyekből az is látszik, hogy a többség egyelőre inkább csak a szomszédos országokig merészkedik.
A szolidaritásról és összetartozásról szól a tűzfalfestmény, ami a főváros városarculati cégének válasza a járványhelyzetre.
"Mi a saját reformunkat akarjuk megcsinálni!"– hangsúlyozta Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök, aki a Financial Timesnak nyilatkozott az európai válságkezelő alapról.
A járvány előtt körülbelül minden második magyar vett igénybe legalább egy szolgáltatást online, a járvány után már négy ember közül három – derül ki a McKinsey & Company friss kutatásából.
Az érintetteket a budapesti Szent László kórházba vitték.
A szomszédos országokban megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma, mire Merkely Béla rektor több intézkedést is elrendelt a Semmelweis Egyetemen, illetve a hozzájuk tartozó betegellátó egységekben.
Több mint ötven zenész és együttes kapott pénzeket abból a 2000 milliárd dollárból, amellyel az amerikai kormányzat a koronavírus-járvány okozta válságból akarja kisegíteni a kisvállalkozásokat.
Évek óta nem látott agresszivitással estek egymásnak kedd este Belgrád belvárosában az újabb koronavírus-zárlat hírére feldühödött szerb tüntetők és a szabadjára engedett rendőrök. Bár az indok az volt, hogy Alekszandar Vucsics szerb államfő újra szigorú kijárási tilalmat vezet be Belgrádban, a háttérben sokkal többször van szó.
Súlyosbodik a járványhelyzet.
Kaliforniában, Floridában és Texasban lassan tarthatatlanná válik a helyzet.
Rábólintott az Európai Bizottság a magyar bértámogatási programra, amellyel a légi közlekedésben érintett cégek élhetnek. A Wizz Air jól járhat a támogatással.
Gócponttá alakulhat az intézmény.
Meghaladta a 30 ezret az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma az országban, az utóbbi 24 óra alatt diagnosztizált esetszám pedig rekordot döntött szerdán.
Műanyag palackok és nejlonzacskók helyett szájmaszkokat és latex kesztyűket mos partra idén a víz. Több üzletben és vendéglátó-helyiségben a fertőzésveszély miatt először nem engedték, hogy saját zsákba, dobozba vásároljunk. A koronavírus-járvány felforgatta azt, ahogy az egyszer használatos műanyagokra gondolunk. De búcsút mondtunk a csomagolás- és műanyagmentes életnek?
Február óta nem fordult elő olyan, hogy ne lenne Bergamo intenzív osztályán koronavírusos beteg.
A német kancellár bemutatta a német elnökség stratégiáját és fő céljait.
Az Egyesült Államokban van a világon a legtöbb fertőzött és eddig 131 ezren haltak bele a koronavírus okozta betegségbe.
A laboratóriumi eredmények ígéretesek, de klinikai vizsgálatokra van szükség, hogy kiderüljön, hatásos-e a gyógyszer.