Churchill a Tinherir látképe című művét 1951-ben festette, és 1953-ban odaajándékozta George C. Marshall amerikai tábornoknak. A kép három nemzedéken keresztül a tábornok családjának birtokában maradt, most dédunokája, a színésznő Kitty Marshall adta el – írta az El País című spanyol napilap. A kép rekordot döntött, ugyanis az angol politikus legdrágábban eladott képe eddig egy észak-franciaországi tájkép volt, amely tavaly kelt el a Christie’s-nél 508 ezer euróért (megközelítően 191 millió 951 ezer forintért).
Százmilliók a Churchill-képért
Egy marokkói tájkép, amelyet Winston Churchill festett, 600 ezer fontért (mintegy 226 millió 684 ezer forintért) kelt el egy londoni árverésen. A képéért csaknem háromszor annyit adtak, mint amennyi a maximális becsült értéke volt.
Nyilvánvaló kamu szövetkezet kínál befektetésgyanús ajánlatokat, mégsem nyomoz a rendőrség
Nem attól fog javulni az ügyészség megítélése, hogy egyszerre kérte ki a fideszes miniszterek és Magyar Péter mentelmi jogát
Visszautasítja a miniszterelnök vádjait az ügyészség
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki a Simor-ügy miatt
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.
Zelenszkij: Biztos vagyok benne, hogy Trump segít befejezni a háborút a tél beállta előtt
Megvan a kormányváltás utáni első nagyköveti kinevezés
Huszonnyolc nagykövet visszahívása után időszerű volt.
Elszállt a 2Rule, már csak a Felcsút hordja Mészáros Lőrinc sportmárkájának mezeit
Lehet, hogy a férfiaknál kell keresni az ismétlődő vetélés magyarázatát
Nem lesz jövőre MotoGP Magyar Nagydíj
Reuters: A Wizzair Európa legpechesebb légitársasága
Közveszéllyel fenyegető gyerek miatt nem szállt fel a Wizz Air járata Ferihegyen
Hajnali fagy és keleti záporeső várhat ránk szerdán
Marabu Féknyúz: A kormány ellensúlya
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Kukacos alma kocsi, Mohu-verda, Gru-mobil – ilyen volt az idei Red Bull Ládaderbi
Kevesebb vitamin van a mai zöldségekben és gyümölcsökben – lehet, hogy már nem elég ugyanannyit ennünk belőlük?
Augusztus óta nem működik a János Kórház MR-készüléke
Orbán Balázs lemondott a magyar parlamenti mandátumáról
Továbbra sem tudni, ki veszi át a helyét.