A nyoni székhelyű Mymetics Belgiumban végezteti el a klinikai kísérleteket 2008 őszétől 30-40 kísérleti alanyon - közölte Sylvain Fleury, a cég tudományos igazgatója.
Az állatkísérletek szakaszában a lehetséges vakcina előidézte az antitestek termelését a kísérleti makákó majmok több mint 90 százalékánál a genitáliák és a bél nyálkahártyáiban. A védettség eléréséhez két-három injekció kell hathónapos időszakon belül, még mielőtt a szervezet ki lenne téve a vírusfertőzésnek.
HIV-vírus elleni vakcinát próbálnak ki
Egy svájci biotechnológiai cég bejelentette szerdán Genfben, hogy a jövő évben elkezdi egy HIV-vírus elleni lehetséges vakcina egyéves klinikai kipróbálásának első szakaszát.
Több ezer éves kártyát játszik ki az iráni rezsim
A perzsa történelmi örökséget korábban elutasító iráni iszlamista rezsim felfedezte a dicsőséges múltat.
Európa bűnhődhet Trump és Putyin bűneiért
Toroczkai László: A Mi Hazánk menő és trendi a legfiatalabb magyarok között
Az Európai Unió uszítja Zelenszkij rezsimjét, a robotok pedig azért lesznek jók, mert kiválthatják a bevándorlókat, ugyanakkor Toroczkai nyitna a „nem száz százalékban magyar származásúak” felé is.