„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A SARS-vírus, az atípusos tüdőgyulladás kórokozója, amely öt évvel ezelőtt nyolcszáz emberi életet követelt, "zsírtutajon" jut át a sejtmembránon - jelentették be kínai tudósok.
Mindig is vita tárgyát képezte, hogyan jut be a SARS-vírus és hogyan fertőzi meg a sejteket. Az ilyen részletek azért kulcsfontosságúak, mert megmutathatják, hogyan lehet megállítani a kórokozót.
A Cell Research (Sejtkutatás) című szaklapban publikált cikkben kínai tudósok amerikai kollégáikkal közösen leírják, hogyan tenyésztették a sejteket, miként tették ki őket a vírus hatásának, majd figyelték meg, hogy a kórokozót mily módon "kebelezték" be a sejtek. A folyamatot endocitózisnak nevezik.
"A vírus endocitózis útján kerül be, s ebben a folyamatban a lipidtutajok egyengetik az útját" - magyarázta Csiang Csengjü, a pekingi orvosegyetem professzora, aki szerint még sok időbe telik, míg sikerül megfelelő inhibitort, azaz a bejutást meggátoló anyagot kifejleszteni.
A szakértők szerint a cibetmacska és a denevérek a természetes vírusgazdák, s arra figyelmeztetnek, hogy a SARS ismét felütheti a fejét, globális fenyegetéssé válhat.
Kínát nemzetközi bírálatok érték amiatt, hogy nem figyelmeztette a világot a SARS-veszélyre már az első esetnél, amelyet 2002 végén diagnosztizáltak.
A 2003-as járvány után azonban a kínai hatóságok sokat tettek a cibetmacska tenyésztésének és fogyasztásának betiltása érdekében, kiiktatva így a fertőzés terjedésének egyik természetes láncszemét.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.