A koraszülöttek bizonyos idő után ugyanúgy képesek két szemmel látni, mint a normál időpontban született csecsemők. A képesség kifejlődéséhez az agynak vizuális ingerekre van szüksége – írja Kovács Ilona, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatója és munkatársai a Proceedings című amerikai szaklapban.A térlátásnál mindkét szem összedolgozik, hogy a környezet mélységészlelése megvalósuljon. A kutató és csapata harminc csecsemő látási képességeit tesztelte. Tizenöt újszülött baba átlagosan 31 hét után jött világra, 15 kifejlett csecsemő pedig 39 hét után.A kutatók két tesztet alkalmaztak, amelyek során a babák képernyőn különböző mintákat nézegettek. Eközben a csecsemők koponyájára erősített elektródák segítségével mérték az agysejtek elektromos töltését. Ezek a vizsgálatok arról adnak felvilágosítást, hogy a látásban részt vevő rendszer minden tagja, mint például a retina és az agyban lévő látóideg egészséges-e. A két vizsgálat közül az egyik csak akkor működik, ha a két szemmel való látás már kifejlődött.A koraszülöttek nem voltak fejlődésben túlságosan visszamaradottak, így a kutatók az egészséges látás képességét vehették alapul. Az első vizsgálatokat a születés utáni 11-12. héten végezték, majd havonta ismételték.A kutatást akkor fejezték be, amikor bizonyíthatóan kifejlődött a térlátás. A koraszülötteknél ez a 4,07 hónap után, a többi csecsemőnél 3,78 hónap után következett be.
Születés után fejlődik ki a térlátás
Nem adott az agyban a térlátás képessége, az a születés után fejlődik ki, amikor az újszülöttek folyamatosan megtanulják érzékelni környezetük mélységeit – a tényt egy magyar kutató tárta a világ elé.
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is tárgyal a parlament
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Technikai hiba volt az OTP-nél, kétszer vonták le egyes vásárlások összegét
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.