Kapcsolatukba enged bepillantást Albert Camus levele, amelyet Jean-Paul Sartre-nak írt, és amely nemrég egy könyvből véletlenül került elő. A kézzel írott szövegre nem sokkal Camus halála után, egy Sartre által 1966-ban publikált és szerkesztett, mindössze hatvan példányban megjelent kötet egyik példányában találtak rá.A levélen nincs dátum, a szakértők szerint valószínű, hogy az 1943 és 1948 közötti időszakban keletkezett. A dokumentumra Hervé és Eva Valentin orléans-i könyvkereskedők találtak rá, amikor Camus-kiállításra készültek a dél-franciaországi Lourmarinben. A nemrég előkerült levél új megvilágításba helyezi a két férfi kapcsolatát, amelyet eddig feszültségekkel teli és rivalizáló viszonyként tartottak számon.Ronald Aronson amerikai Sartre-kutató szerint a levél felbukkanása nagy jelentőségű, mert ellentétben áll azzal, amit egyes szerzők eddig írtak, és azt bizonyítja, hogy Camus és Sartre között hosszantartó baráti kapcsolat volt.A levelet szeptember 3-tól mutatják be a Camus születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon Lourmarinben, a francia Riviérán, ahol élt, és ahol a sírja is található.
Különleges Sartre-nak írt Camus-levél került elő
Egy nemrég előkerült meleg hangú levélből kiderül, hogy a két nagy francia írót és filozófust, Camus-t és Sartre-ot az eddigi feltételezésekkel ellentétben hosszan tartó baráti kapcsolat fűzte össze.
Közvetlenül az új legfőbbügyész-jelölt bejelentése után beszél Magyar Péter a Parlamentben – élő
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Elfogadta az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.