szerző:
Dubrovszki Dániel
Tetszett a cikk?

Megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire kell komolyan venni az utóbbi időben komoly pánikot kiváltó Kék Bálna nevű internetes játékot. Ha a sztori nem is (úgy) igaz, ahogy elterjedt, attól még a jelenség, hogy gyerekek magukat vagdossák, létezik. Igaz, nem feltétlenül a Bálna miatt.

Magyarországon kétes és szenzációhajhász bulvárhírek nyomán lett ismert az Oroszországól indult gyilkos játék, amelynek a híre így eljutott a legtöbb magyar iskolába is, és visszatérő téma lett a gyerekek között és szülői értekezleteken.

A külföldi sajtó egyre szkeptikusabban kezeli a témát, míg eleinte 130 áldozatot tulajdonítottak a játéknak, ma már 15 orosz fiatalról beszélnek, akit a gyanú szerint a kihívást kitaláló, azóta őrizetben lévő Filip Bugyejkin vett rá az öngyilkosságra, de egyelőre erre a bűncselekményre sem találtak valóban hitelt érdemlő bizonyítékot, főleg, hogy az önsebzésre buzdító orosz halálcsoportok szórakozó adminjairól többször is kiderült, hogy olyan fiatalok halálba kergetésével büszkélkedtek, akik valójában ma is életben vannak.

Mindezekkel együtt voltak forrásaink, akik azt sugallták, hogy a Kék Bálna valamilyen szinten tényleg létezik, egyébként pedig, ha egy ötlet ott forog az interneten, nagy eséllyel előbb-utóbb valaki meg is akarja majd valósítani.

Egy, a hvg.hu-nak nyilatkozó fővárosi szülő szerint a gyereke osztályában már divat a játék emlegetése, többen, köztük az ő lánya is ceruzahegyezőből kiszedett pengével kezdték el vagdosni a karjukat. Bár az önsebzés az érzelmi feszültség levezetésének egy extrém módja, különösen a fiatalok között, a szülő szerint az ő lányának ez kifejezetten azért jutott eszébe, mert beszédtémává vált a bálnás játék. Most pedig, hogy az ügy már a szülők és tanárok között is téma, az osztályban a gyerekek „farolnak ki a dologból, hogy nem is ők voltak, és az olyan balekokra fogják a kezdeményezést, mint az én kislányom, aki magától az életben nem találta volna meg a Kék Bálnát” – állítja a szülő.

Egy másik, lapunknak nyilatkozó anya a gyerekét féltette a játéktól, ezért maga csatlakozott abban a reményben, hogy így lebuktathatja annak működését. Miután sikerült egy mentorral felvennie a kapcsolatot, előbb motivációs levélben kellett bizonyítania, hogy valóban nem fél a haláltól, a kihívás kezdetekor pedig  a mára elfogott Filip Bugyejkin eredeti orosz csoportjának (ahonnan a játék kiindult) nevét kellett belevésnie a karjába, amit meg is tett, majd mentora egy meztelen képet kért tőle, amire már nemet mondott.

Ehelyett választhatta volna azt is, hogy inkább a hasát vágja meg késsel, de erre sem volt hajlandó, inkább törölte profilját. (Az interneten keringő különféle Kék Bálna-feladatsorokban sehol sem szerepel a meztelen kép küldése.)

Segítő ismeretlenek

Megnéztük, mit találunk a játék fő helyszínének tartott orosz Vkontakte (VK) közösségi oldalon a kihívásról. A Vkontakte a Facebookhoz képest kevésbé szól a meglevő személyes ismerősökkel való kapcsolattartásról, inkább a a hasonló érdeklődésű idegenek és az általuk megosztott tartalmak elérésének a platformja.

Így például a Kék Bálnára rákeresve nemcsak minden posztot megtalálhatunk, amelyben valaki a játékot említi, hanem teljesen bevett és elvárt dolog az is, hogy ezekre a posztokra ismeretlenek reagálnak, akik aztán bejelölnek, és privátban is felveszik velünk a kapcsolatot. Az látható, hogy az eszkalálódó médiafigyelem megtette hatását: míg a játék sokáig csak Oroszországban, majd később néhány kelet-európai országban volt ismert, ma már a VK-ra belépve könnyen találhatunk a világ bármely részéről fiatalokat, akik a kihíváshoz csatlakozni szeretnének.

©

Amikor tehát valaki a Kék Bálna iránt érdeklődve posztol, rendszerint azt várja, hogy a játékosoknak feladatokat osztó mentorok egyike felvegye vele a kapcsolatot. A jelentkezők ezzel szemben általában néhány aggódó, lebeszélni igyekvő üzenet kapnak, vagy esetleg egy-két „én is szeretnék csatlakozni” kommentet, szintén ismeretlenektől. Nekem, miután álnéven, egy 15 éves kori képemet használva angolul megírtam, hogy belépnék a játékba, rögtön üzent egy idősebb brazil felhasználó, aki oldalhosszúságú üzenetekben kérlelt arra, hogy ne dobjam el magamtól az életet. Az állítólagos mentorok viszont közvetlen megkeresésemre vagy nem reagáltak, vagy elutasították, nagyjából arra hivatkozva, hogy nem tűnök elég megbízhatónak.

A számos Kék Bálna-ellenes VK-közösséget elnézve látszik, hogy a korábbi cikkünkben nyilatkozó magyar fiatalok nincsenek egyedül azzal, hogy megpróbálják lebeszélni a veszélyeztetettnek tűnő kamaszokat. A Magyarok a Kék Bálna ellen csoport három alapítójához azóta több új felhasználó is csatlakozott, és láthatóan küldetésüknek érzik, hogy elbeszélgessenek mindenkivel, aki a játékhoz csatlakozna, vagy egyszerűen csak depresszív gondolatokat posztol. Néhányuknál látható, hogy naponta tucatnyi elkeseredett fiatalhoz is kedves kommenteket intéznek.

Rejtőzködő mentorok

Ezen kívül a magukat mentornak valló felhasználók lebuktatásával is próbálkoznak, ami nem egyszerű feladat, ugyanis álnéven író, horrorfilm szerű imidzsű külföldiekről van szó, akik kevesekkel állnak szóba, és igyekeznek a félelmetes titkolózás látszatát kelteni. Az egyik bálnaellenes aktivista például megmutatta, hogy amikor megpróbált egy magát Kaszásnak nevező mentort felelősségre vonni, az egy ijesztőre torzított Elkaplak, kislány!” hangüzenettel válaszolt neki.

A játékba való belépés iránt érdeklődve többen is ugyanahhoz a felhasználóhoz irányítottak át, aki nyilvános oldalán is Kék Bálna-adminként mutatkozik be, avatarként pedig egy Anonymous-maszkot használ. Amikor az oldalára valaki odakommentelte, hogy nem is valódi mentor, az egyik kamaszlány, aki korábban azt állította, benne van a játékban, így reagált::Ezért vagdostam magam… egy kamuért?”

A hamis mentorok kérdése egyébként is gyakran előjön a kommentekben: ők rendszerint a játék álcája alatt inkább fiatalkorú lányok képeit szeretnék begyűjteni, de Oroszországban arra is volt példa, hogy valaki mentorként pénzzel akarta lehúzni a beszervezett gyerekeket.

Kell félni?

Több fiatallal is beszélgettünk, aki állítása szerint csatlakozott, vagy csatlakozni szeretett volna a játékhoz. Két jellemző indoklás:

- Elveszítettem a legjobb barátomat, a családom nem is figyel rám, max, ha stresszesek és rajtam vezetik le ordibálással.

- Azt mondják, hogy nagyon jó játék.

Az elkeseredésből és a brahiból érdeklődők egyaránt úgy gondolják, hogy a játékból ki lehet majd szállni, mielőtt az túl durvára fordulna. A legmesszebb az a lány menne, aki azt állítja, a 49., azaz az utolsó előtti napig benne maradna a játékban, mert szereti kínozni magát, utána viszont ő is kilépne. Egy másik lány pedig arról panaszkodott, hogy a mentorok, akikkel beszélnie sikerült „túl puhák” és megpróbálták őt lebeszélni a csatlakozásról. Egy résztvevő pedig azt mondta, mentora egyelőre csak a Korn: Daddy című számát hallgattatta meg vele, ami arról nevezetes, hogy az énekes gyerekkori szexuális molesztálásáról szól és több perces sírással zárul.

A megkérdezettek általában napokon keresztül, különböző csatornákon próbáltak közel kerülni a mentorokhoz, nagyobb részük mégsem jutott be (egyelőre) a játékba. Az látható, hogy a közösségi oldal moderátorai tényleg ráálltak arra, hogy minél gyorsabban kigyomlálják a játék minden megjelenését, néhány nap alatt az én és egyes beszélgetőtársaim nyilvánosan érdeklődő profiljai is odalettek.

©

Egy valakivel sikerült beszélnem, aki állítása szerint már hetek óta benne van a játékban, de túl sok konkrétumot ő sem árult el, a profilján feltűnő első komment pedig így szól: „csinálsz egy kamu vk-t valami Eniko neven, aztan eljátszod hogy meghal, es átnevezed a fiókot másik névre es folytatod a hülyeséged. Ennyire unalmas életed van? “

A látottak alapján nem tűnnek igazoltnak azok a félelmek, hogy valamiféle szervezett hálózat törne az érzelmileg labilisabb kamaszok életére. Inkább arról lehet szó, hogy Bugyejkinnek sikerült egy jól megjegyezhető mémben megragadnia sok tinédzser valóban létező elkeseredettségét, figyelem iránti vágyát és helyenként szadizmusát, ami így központi szervezés nélkül (ám erős médiahátszéllel) terjedhetett és vehetett fel különféle formákat, ám a bulvármédia által neki tulajdonított veszélyfaktort valószínűleg sosem közelítette meg.

Az ehhez hasonló trendeket általában könnyebben győzi le az unalomba fulladás, mint a morális pánik, a lényeg viszont, hogy a háttérben álló valódi problémák, mint a depressziós, öngyilkos gondolatokkal küzdő fiatalok ezrei vagy a cyberbullying még akkor is jelen lesznek, amikor erre az egész bálnás dologra már senki sem fog emlékezni.

Itt kérhet segítséget, ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége:

Hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

18

Figyelem! Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Terrorizmus vádjával áll bíróság előtt a Hotel Ruanda elrabolt hőse

Terrorizmus vádjával áll bíróság előtt a Hotel Ruanda elrabolt hőse

Irán még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy akár az atomfegyvert is építhessen

Irán még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy akár az atomfegyvert is építhessen

Profil-főszerkesztő: Ami történt, nemcsak az egyik újságíróm elleni fenyegetés, hanem támadás a sajtószabadság ellen

Profil-főszerkesztő: Ami történt, nemcsak az egyik újságíróm elleni fenyegetés, hanem támadás a sajtószabadság ellen