Bár a főváros egyik legjobb éttermének tartják a Bábelt, mégsem kapott Michelin-csillagot. Mint Hlatky-Schichter emondta, a kollégái nagyon várták, de ő tudta, hogy nem kapnak csillagot. „Miközben tisztában vagyok azzal is, hogy ami itt van, az csillag feletti szint. Nekem az a lényeg, hogy tele legyen az étterem, szeressék a vendégek. A csillag azoknak fontos támpont, akik nem tudják eldönteni, milyen a jó és a rossz étterem. Háromcsillagos étteremben ettem már Franciaországban is, és csalódás volt.”

A családja jogászt, építészt szeretett volna faragni belőle, leginkább a nagymamája volt rá büszke, mindig támogatta az elképzeléseit. „Amikor pár hónappal a nyitás után elvittem őt az első Bábelbe, ott volt az Oberoi szállodalánc egyik alelnöke is, akiben olyan mély nyomot hagyott a libamájkrémlevesünk, hogy gratulált a nagymamámnak az unokájához. Évekkel később pedig segített egy itthon nem beszerezhető gyógyszert becsempészni Indiából, amivel sikerült két évvel meghosszabbítani a nagymamám életét.”

Az édesapjával viszont húszéves korában hosszú évekre megszűnt a kapcsolata, miután elmondta neki, hogy homoszexuális. Édesanyjával és a testvéreivel könnyebb volt: nekik írt egy szép levelet arról, hogy mi van benne. „Megkértem a bátyám feleségét, hogy hívja össze a családot, és olvassa fel nekik. Utána sírva mondták el, hogy büszkék rám a kiállásomért. A nagymamám két napig sírt a melegekre tett korábbi megjegyzései miatt, majd bocsánatot kért.”

A teljes portrét az e heti HVG-ben olvashatja.

hvg