„Hatalmas öröm ez számunkra, hiszen a Sajtmesterek Nemzetközi Céhe a világ legnagyobb, a sajtok népszerűsítésével foglalkozó szervezete, amely kizárólag olyan személyeket választ tagjai közé, akik sokat tettek a sajtkultúráért. Büszke vagyok, hogy az édesapám által alapított, egy ideje általam vezetett, elsősorban a sajtokra és ínyenc élelmiszerekre fókuszáló cégünk megfelelt a szervezet szigorú kritériumainak" – nyilatkozta Gábossy Ádám. Hozzátéve, a céh elismerését minden bizonnyal azzal is kivívták, hogy immár negyedik éve rendezik meg Budapesten – tekintélyes külföldi szakértők bevonásával – a nemzetek sajtversenyét.

A tavalyi versenyt történetesen a magyar Ranolder nyerte – 2015-ben a szintén magyar Pater –, amely más hazai ínyencségekkel, most Tours-ban próbálja meghódítani a francia közönséget.