A merítés természetesen nem teljes, nem is lehetett volna. Akkor a vasárnap éjféli zárásig sem kortyoltuk volna ki magunkat a várbeli tetthelyről, hiába is érkeztünk a múlt hét csütörtök délutáni nyitásra.

Furmint nagybetűvel

Amint beléptünk a főbejáraton – történetesen Koldus kapunak hívják - , és tettünk néhány métert, rögtön egy számunkra teljesen ismeretlen borászat standjába botlottunk.  Némi utánajárással sikerült kideríteni, hogy a Trifecta tállyai borászat tulajdonosa az Erdélyből Amerikába keveredett Nyárády család, amelyiknek már évek óta kiváló vörösborai vannak Kaliforniában. Nemrégiben viszont gondoltak egy nagyot, és Tokaj-Hegyalján is vásároltak egy kisebb birtokot, mi több, övék lett a Bártfay Udvarház is. Legnagyobb megdöbbenésünkre a standnál Breitenbach Kis Janó integetett, aki saját bodrogkeresztúri pincéje mellett a Trifecta borait is menedzseli. Gyorsan mutatott is egy furmintot a Szerelmi-dűlőből: az ásványos, kovás, sós illat- és ízvilágú, tiszta és komplex bor löszös talajon termett, ám ízig-vérig nagybetűs tokaji. Kíváncsian várjuk, hova növi ki magát a Trifecta.

Szürkebarát avagy Pinot Gris

Szerettünk volna további ismeretlen, legalább is kevésbé ismert pincéket feltérképezni, amikor váratlanul elénk toppant Vörös Attila, a jobblétre szenderült Metro újság legendás Vörös és Fehér rovatának egykori szerkesztője, és ellentmondást nem tűrően szürkebarátot tölt a poharunkba. Bár a fajta az Óperencián túl, az Egyesült Államokban ott a top öt legkedveltebb között, Magyarországon még mindig nincs túl nagy becsülete, pontosabban nem szerezte vissza… Jó esély van a változásra, tessék csak megkóstolni az idei Vinagorán Champion díjjal kitüntetett 2015-ös Kamocsay Prémium Pinot Gris-t. Az átlagnál koncentráltabb bor valahol félúton van a könnyed reduktív italok és az elzászi jellegű, sűrű tételek között.

Eger dűlőin

Ha már francia kapcsolat, benézünk Egerbe is. A Budapesti Borfesztiválon debütált Kovács Nimród két burgundiai stílusú borának új évjárata is. A dijoni, úgynevezett 777-es klónnal újratelepített nagyfai és nyilasmári pinot noir ültetvények egyre inkább megtalálják a hangjukat, egyre több elismerést hoznak a pincének – erre utalhat, hogy a pult mögött álló munkatársak 777-es pólóban kínálják a bort. A 2015-ös pinot gyümölcsös, az elegáns hordóhasználattól kecses tétel. A mára önálló branddé vált Battonage friss, szintén 2015-ös évjárata egy leheletnyivel könnyedebb elődeinél, fickósabbak a savak és a hordó is visszafogottabb benne, ami nem biztos, hogy hátrányára vált a chardonnay-nak.

Az idén 15 éves St. Andrea Szőlőbirtok azzal ünnepelte évfordulóját, hogy a Borfesztiválra kihozta a pince mélyén féltve őrizgetett magnum palackjait. Igazi élvezet persze az lett volna, ha az árkádok alatt csendben elmerengve hasonlíthatjuk össze a 0,375-ös, a 0,75-ös és a másfél literes Merengő palackok tartalmát, ám így is nagy élményt jelentett, hogy bele-belekortyolhattunk a nagyobb palackban kissé másképpen fejlődő 2013-as Örökkébe vagy a már említett Merengő korábbi évjárataiba.

Kitérők

Nem csak az egrieknél vannak újdonságok. A somlói Kreinbacheréknél szinte már minden pezsgő elfogyott, csak a néhány hete boltokba került Rosé Brutből van még valamire való mennyiség. Érdemes megkóstolni, a nemzetközi mezőnyben is megállja a helyét. Náluk a másik jó hír, hogy több év kihagyás után, újra van selection sorozat a boroknál. A 2015-ös évjárat furmintját és juhfarkját mi is jó szívvel ajánljuk.

Még egy kis kitérő Szekszárdra. A Lajvér standját nem lehetett kihagyni, mert borisszák pletykálták, hogy náluk már 2017-es (!) rozé is kóstolható. A pletyka igaznak bizonyult. Hogy csinálták, nem tudni, de a ropogós, friss rozé méltó utóda a 2016-osnak, amely szép sikereket ért el külföldön. Bikavérüket is jó szívvel ajánljuk (a 2015-ös a HVG augusztusi bortesztjén igen erős mezőnyben 82 ponttal szerepelt), ahogyan a Selection merlot-t is.

Szomszédok

Egy másik pletyka Koch Csabához vezényelt minket, hogy saját szemünkkel meggyőződjünk, ép bőrrel megúszta afrikai kalandozását. Jól értesültek ugyanis tudták, hogy a hajós-bajai borász nemrégiben Afrikában járt, s amint békésen cserkelt egy varacskos disznó után, saját maga és kísérője legnagyobb megdöbbenésére a földre terítette egy ingerült leopárd. Életét csak a nyaka és a leopárd feje közé szorult puska mentette meg, de a vadállat karmai így is maradandó nyomokat hagytak a borászon. A borain nem. Koch két szafarisztori között friss sorozatából, a Frischből is bőven töltött az érdeklődőknek, a prémium rozé, cserszegi, irsai, chardonnay és merlot nagyszerű ital az indián nyárban. Hogy Afrikában szeretik-e, nem tudjuk.

Standszomszédja, Frittmann János ugyan nem került életveszélybe, ám ő sem fél kockáztatni. Nemrégiben a fejébe vette, hogy a Bíró Károly által 1951-ben az ezerjó és a piros tramini fajták keresztezésével létrehozott generosából nagy bort készít. A nagyközönség most és itt kóstolhatta meg először fahordós érlelésű változatát. Mit mondjunk? Az első kortyok bíztatók. Legvadabb reményei szerint néhány éven belül sikerülhet elérni s talán meghaladni fahordós ezerjójuk sikerét (most kell inni a 2015-ös borból, abszolút a csúcson van), ami idén a brit sommelier-k versenyén – egyedül a magyar borok közül – aranyérmes lett.

Nektár nem csepegtetve

Még mindig újdonságokra vágyva, ellátogattunk a Vinagora borverseny nyertes borait felvonultató standhoz. Ott egy ifjú, ám már most is sikeres pincébe botlottunk (naná, különben hogy kerültek volna ide), nevezetesen a balatonszőlősi Thetisbe. Idén ennél jobb zenitet még nem kóstoltunk (2016-os évjárat), de említésre méltó még a zenit-ottonel muskotály házasítású, 13,5-es alkoholú Thetis Cuvée is. A legnagyobb meglepetést azonban a Nektár okozta. A cserszegi fűszeres és Judit nászából megszületett fajtával kevesen dolgoznak, ám ami itt a pohárba kerül egy elképesztően parfümös-florális, meglehetősen nagy mennyiségben is fogyasztható könnyed, harmonikus bor. Érdemes a Thetist megjegyezni.

Sava, cukra

S az érdekességeknek még mindig nem lett vége. Valamiért a vendég ország, Chile borai most nem mozgatták meg fantáziánkat, így inkább a KisBécs standja felé vettük az irányt. És milyen jól tettük. Valóságos kultusza van a rajnai rizlingeknek, sokan ezt a fajtát tartják a fehérborok királynőjének. Lehetett is szebbnél szebbeket kóstolni a KisBécsben, ám a mi érdeklődésünket ezúttal a zöldveltelinik keltették fel. Ha egy tételt kellene kiemelni, akkor az a Wine Enthusiast által 2016-ban az év európai pincészetének választott weinvierteli Pfaffl  2016-os Zeiseneck grüner veltlinere lenne. A kirobbanóan ásványos, vibráló fehér bor őrjítően egyensúlyosan hozza a sav-cukor arányt – a kicsit erélyesebb sav mellett gyönyörűen integrálódik közel 4 gramm maradékcukor. Hazai borszakírók évek óta tépik a szájukat, hogy nyugodtan lehet néhány gramm maradék cukrot hagyni a savdúsabb tételekben, ám nagyjából hiába. Magyarországon a tömeg a félszáraz/félédes rozét keresi, míg a borsznobok a tokaji eszencián kívül semmi olyat nem vesznek a szájukba, amiben akár egy-két gramm maradék cukor is lenne. A KisBécs kínálata megmutatja, hova fejlődhet még a magyarországi borkultúra: hasonló filozófia mentén, a terroirra koncentrálva, a nemzetközi trendeket is figyelembe véve, lehet bátor, autentikus és egyszerre fogyasztóbarát borokat is készíteni.

Tessék bátran próbálkozni, jövőre ugyanitt folytatjuk a kóstolást!