– A feministák még mindig bírálják, amiért tárgyként kezeli a nőket.

– De hát ők tárgyak!

A Vanity Fairben 2010-ben megjelent interjúban hangzott el ez a figyelemfelkeltő mondatváltás Hugh Hefner és az újságíró között. A 91 éves korában elhunyt Playboy-alapító öröksége finoman szólva is ellentmondásos, ezért is indítottunk ezzel az erős mondatával. Honnan nézzük a hefneri életművet? Abból a szögből, ahonnan a szólásszabadság és a polgárjogok bajnokának tűnik? Vagy abból a sarokból, ahol egyszerre sikerült tárgyiasítania és infantilizálnia a nőket a nyuszifülekkel?

Hugh Hefner egyszerre volt dörzsölt üzletember és egy álomszerű figura, aki – olvasói többségével ellentétben – tényleg ki tudta élni azt a szexuális fantáziát, amelyben Playboy-nyuszik csoportosan igyekeznek egy férfi kedvében járni. (A nyuszira hamarosan visszatérünk.)

Hugh Hefner filozófiai alapvetése az volt, hogy ha az amerikaiak valóban a boldogság nyomába akarnak eredni, akkor szexuálisan fel kell őket szabadítani, ő pedig készséggel vállalkozott erre a hazafias misszióra. A Playboyt 1953-ban indította útjára a konyhájából. Hogy milyen tökéletes piaci rést talált, azt jól jelzi, hogy a magazin első példányából néhány hét alatt több mint ötvenezer fogyott. Jó érzékkel már elsőre Marilyn Monroe aktjával adta el a lapot.

AFP / CENTRAL PRESS / STRINGER

A Playboy a világ legnagyobb példányszámban eladott férfimagazinja lett, amelyből fénykorában hétmillió példányt adtak el havonta. A csokornyakkendős nyuszi pedig az egyik legismertebb brand még ma is.

Azt nehéz lenne elvitatni, hogy az ötvenes években forradalommal ért fel női melleket tenni egy magazin címlapjára, hiszen a férfiakat egészen addig főleg a vadászat vagy horgászat témájával próbáltak megnyerni maguknak a kiadók. A Playboy megszületésének a kontextusához nyugodtan hozzávehetjük azt is, hogy Hefner egy olyan korban emelte be a (női) meztelenséget a mainstreambe, amikor néhány amerikai államban meg illegálisnak számítottak a fogamzásgátlók. Erre Hefner egyszer csak azt üzente, hogy a kedves, szende lányok is szerethetik a szexet. Érthető, hogy az üzenet berobbant.

Hefner Playboya sokarcú. Mert egyrészt tényleg Marilyn Monroe aktjával adta el az első számot, és később is képes volt levetkőztetni a hírességeket Jayne Mansfieldtől kezdve Pamela Andersonon és Kim Basingeren át Madonnáig. A férfiakat viszont inkább már szóra bírta. Olyan figurák adtak interjút a Playboynak, mint Martin Luther King, John Lennon, Malcolm X vagy Fidel Castro. És az irodalmi lécet is magasra emelte, hiszen olyan szerzőket foglalkoztatott, mint Norman Mailer, Kurt Vonnegut, Saul Bellow, Joseph Heller, Margaret Atwood vagy Arthur C. Clarke. Az olvasók így akár még azt is mondhatták, hogy a minőségi szövegekért veszik a lapot, de közben ott volt az összekacsintás is, hiszen mindenki tudta, hogy a kétoldalas képek jelentették az igazi vonzerőt.

MTI / EPA / Bruno Bebert

A pucérság a Playboy DNS-ében volt. Nem véletlen, hogy amikor 2016-ban a magazin úgy gondolta, hogy megválik a meztelenkedéstől, egy év múlva már meg is bánta ezt a döntést.

A meztelenséghez viszont Hefner mindig hozzácsatolt valamit.

Halála után fia, Cooper Hefner nem véletlenül méltatta a szólásszabadság, a polgárjogok és a szexuális forradalom bajnokaként. Hefner ugyanis nemcsak a prűdség ellen indított hadjáratot, hanem olyan liberális ügyekért is, mint az abortuszhoz és a fogamzásgátláshoz való jog, a drogtörvények liberalizálása vagy a melegházasság. A Playboy már 1991-ben közölt fotósorozatot transznemű nőről, évtizedekkel azelőtt, mielőtt a transzneműek jogai jól hallhatóan megjelentek a közbeszédben.

De ugyanígy az el- és befogadás felé tolta az amerikai társadalmat, amikor 1955-ben Charles Beaumont egyik novelláját közölte, amelynek a középpontjában olyan heteroszexuális férfiak állnak, akiket elnyom a homoszexuális többségű társadalom. Amikor dühös olvasói levelek árasztották el a szerkesztőséget, Hefner egyetlen mondattal leleplezte a pedagógiai hátsó szándékot: „Ha helytelen üldözni a heteroszexuálisokat egy homoszexuális társadalomban, akkor ennek a fordítottja is helytelen”.

„Feminista voltam még mielőtt létezett a feminizmus” – mondta kicsit elnagyoltan értékelve saját történelmi szerepét. És nemcsak az abortusz és a fogamzásgátlás melletti kiállásával igazolta ezt a státuszt, hanem a nők szexuális felszabadításával is. Legalábbis a hefneri értelemben. A nőket a szexuális forradalom nyerteseinek tekintette, akik így jogosultságot kaptak arra, hogy ugyanúgy megéljék a szexualitásukat, mint a férfiak.

AFP / HECTOR MATA

A női jogok bajnokának az imázsa kicsit megtörik, ha azoknak a nőknek az élményeit vesszük alapul, akik a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen Hugh Hefner nyuszijának lenni. A volt playmate, Holly Madison 2015-ben mesélt a Buzzfeednek arról, hogy valójában soha nem kapott esélyt arra, hogy beleegyezzen a szexbe Hefnerrel. A szex ugyanis valamiféle elvárás volt, miután beköltözött a Playboy-villába. Más kérdés, hogy szerinte a lányok ezt soha nem ismerték el, vagy legalább is nem akartak beszélni erről.

Kétségtelen, hogy Hugh Hefnert nemcsak a nők jogai érdekelték, hanem a nők teste is, és paradox módon ezzel épp a szexuális kiteljesedésüket szorította meglehetősen szűk keretek közé. A Playboy éppen akkor volt elképesztően népszerű, amikor a nők kihasználhatták volna a szexuális korlátok lerombolásával járó lehetőségeket, és végre a saját vágyaikon keresztül fedezhették volna fel a testüket. Ehhez képest Hefner magazinjából a szexuálisan mindig készséges szomszéd lány prototípusa köszönt vissza, a női meztelenség pedig a férfivágyak kielégülésének az eszközeként jelent meg. És talán nem teljesen alaptalan összekötni a Playboy kulturális-társadalmi lenyomatát azzal a pornóba hajló mainstream mentalitással, amely még ma is élen jár a nők megalázásában, tárgyiasításában és a női beleegyezés elbagatellizálásában.

A Playboy-életérzés nem a nők, hanem a férfiak élvezetét tartotta szem előtt, és ezzel még inkább bebetonozta a médiát, a filmet, a társadalmi struktúrákat meghatározó férfiperspektívát. Egy Playboy-nyuszinak mindenekelőtt formás feneke van, de a mélységét, a karakterét, a lényegét nem látjuk. Értjük persze, hogy a nyusziság brand lett, de egyúttal a szexuális infantilizálás, a nők tárgyiasításának a szimbóluma is, az egyendressz pedig egy uniformizált képet közvetített: nem az egyéniség számított, hanem a bolyhos nyuszifarok.

MTI / AP / Kristian Dowling

Hefner birodalma ebből a szempontból a patriarchális társadalom túlfűtött kirakata volt, és mint ilyen, érthetően a feministák kézenfekvő célpontja. A feminista szerző Gloria Steinem nem is fogalmazott visszafogottan, amikor 1963-ban a Playboy-nyuszik közé beépülve levonta a következtetést: „Megtanultam, milyen egy darab húsként kampóra akasztva lenni”:

Az biztos, hogy Hugh Hefner életének és munkásságának köszönhetően még sokáig vitatkozhatunk azon, hogy hol ér véget a szexuális szabadság, és hol kezdődik a szexuális kihasználás.