A családi fotóalbum tele van Abbáziában készült képekkel. A legrégebbi már megsárgult, bizonytalan tónusaival a dédiket ábrázolja a Grand Hotel előtt. Elbeszélésekből tudható, azokban az időkben Ferenc József itt merengett a Monarchia ügyeiről. Kicsit korábban, esetleg később benézett, pihent és igen elégedett volt Csehov, Molnár Ferenc, Jókai, Mahler, 1927-ben pedig a szomszédos Jeanette-villában fogott bele az Ének a búzamezőkről formába öntésébe Móra Ferenc. Azért őrzi emléktábla Szegő Kálmán doktor nevét, mert a helyi gyógyturizmus egyik megalapítójaként működtette gyermekszanatóriumát, amit a betegeskedő József Attila is felkeresett.
AFP / Photo Nonstop / Bognár Tibor
A megbarnult fotó azt mutatja, hogy apa és anya ugyanitt járt, de ők már a jugoszláviai Opatijában szálltak le a Volán menetrend szerinti buszáról. A legújabb kép mozgó kordokumentum, telefonnal készült, és látszik rajta, hogy egyre nagyobb a nyüzsgés – parkolóórából kicsit több van, mint pálmafából. Ám kit érdekel, amikor a lényeg: a sokféle nyavalyát javítgató klíma, a napfény, a reggel csillogó színét napközben és este sem változtató Adria – amelynek partján Herczeg Ferenc naplója szerint a kabóca a maga nyelvén dicsérte a Teremtőt – a boldog békeidőket idézi. Herczeg még hozzátette, hogy lelkiismeretes kormányos csak ott köt ki elegánsan, ahol a mólón gyönyörű nők várják. Abbáziában kockázat nélkül lehet ledobni a horgonyt.
A város ma is őrzi a nyugalmat, a csendességet, az ejtőzéshez elengedhetetlen zümmögést. A horvát Riviérán, a Kvarner-öbölben változatlanul a visszafogottság, a diszkréció kívánatos. A felújított klasszikus hotelek előtt vezető korzón, ahol a húszas években sikoltozó dámák és magukból időlegesen kivetkezett urak drukkoltak a végigrepesztő versenyautóknak, most nem kell kiöltözni az esti élvezethez. Az üzletek a forgalomhoz alkalmazkodva éjfélig is nyitva tartanak, a rajzolók 100 kunáért bárkit megörökítenek az örökkévalóságnak, nappal és éjjel itt lehet con sordino intézni a különféle hajókirándulásokat.
Tálas Andrea
Az éttermek áraiban nincs nagy eltérés, csak az árnyalatok különbsége, a finesz dönt, mert a halat jól megsütni egyszerűen a legkönnyebb. A horgászok is egyenlő eséllyel indulnak, mindenki ugyanazokat a halakat foghatja ki: aranydurbincsot, sügért, marlint, a bátrabbak akár kardhalat. Márai Sándornak az esti vacsoráláshoz az Abbázia szívéből háromnegyed órás andalgással elérhető Volosko jött be nagyon. Ha errefelé rezidált, a késő délutánig tartó ejtőzést követően indult a kis halászfalu felé a világ – talán – legszebb, közvetlenül a tengerparton végigvezető, 12 kilométer hosszú sétányán, a Lungomarén. A vacsora előtt, mely bármely voloskói konobában kifogástalan, érdemes Márait fellapozni: „Az emlék, mely makacsul kísért, mindig újra visszahúz ide. Szeretek sétálni Abbázia és Lovrana között, a babérillatú tengerparti sétaúton, ahol szüleink és nagyszüleink udvaroltak már egymásnak, s esténként szívesen átmegyek Voloscába, leülök a part menti kiskocsma előtt, megiszom egy negyed liter isztriai vörösbort, és drámai helyzeteken vagy más ilyen reménytelen feladatokon töröm fejem.”
Tálas Andrea
A főszezon Horvátország Monte Carlójában inkább amolyan turisztikai szakkifejezés, a nyár nem hirtelen dől be, ezért az utószezon is kellemes. Arrafelé egy tökéletes hétvége amúgy sem időjárásfüggő, lassúbb, türelmesebb. Reggel egy kávé és a hozzá passzoló süti az Imperialban, ami a budapesti Gerbeaud-t idézi, vagy ugyanez állva, nézelődve a Tik-Tak nevű presszóban. Bárhonnan csak egy ugrás a városi piac, ahol az őstermelő garantáltan őstermelő; a dinnyén, az ökörszív paradicsomon és az otthoni kertekből már kiveszett apró zöld körtén nyoma sincs az előhűtésre utaló csillogó párának, és persze minden alkuképes.
