A zenei ínyencek örömkönnyeket hullathatnak: jön a King Crimson

A tavalyi amerikai koncertkörút után 2018-ban Európában turnézik a King Crimson. Sokak örömére most Budapest is csatlakozik az eddig bejelentett helyszínekhez, hiszen a zenekar Uncertain Times című turnéjának június 29-i állomása nem más lesz, mint a Müpa hangversenyterme.

  • hvg.hu hvg.hu
A zenei ínyencek örömkönnyeket hullathatnak: jön a King Crimson

A King Crimson a progrock/artrock kulcszenekara. 1975-ös, első feloszlásukig hét lemezt készítettek (In the Court of the Crimson King In the Wake of Poseidon, Lizard; Islands; Larks’ Tongues in Aspic; Starless and Bible Black; Red), de a zenekar felállása közben gyakran változott. Amikor az alapító Robert Fripp 1974 végén bejelentette a feloszlást, hat évig valóban úgy tűnt, hogy örökre vége a Crimsonnak, ám Fripp belátta, hogy bizonyos zenéket kizárólag a King Crimson tagjaként képes megalkotni.

1981-től 1984-ig, 1994-től 2004-ig, 2007-től 2009-ig aztán újra működött a zenekar. 2013-ban ismét újjáalakultak.

Utolsó, tizenharmadik stúdióalbumuk 2003-ban jelent meg The Power of Believe címmel. Budapesten több alkalommal, több formációban is felléptek: először 1996-ban „dupla trióként” – Fripp, Belew, Levin, Bruford, Mastelotto és Gunn –, majd 2003-ban dupla duóként – Fripp, Belew, Mastelotto és Gunn – tértek vissza.

Ez alkalommal dupla kvartettként érkeznek a Müpába: az alapító-gitáros Fripp mellett három dobos, Pat Mastelotto, Gavin Harrison és Jeremy Stacey, a billentyűs Bill Rieflin, a gitáros-énekes Jakko Jakszyk, a basszusgitáros Tony Levin és a szaxofonos-fuvolás Mel Collins alkotja a zenekart. A koncertjükön megidézik a King Crimson valamennyi korszakát, a dalok között hat olyan darabbal, amelyet korábban koncertjeiken nem játszottak, megtoldva mindezt a legújabb, immár három dobosra írt szerzeményeikkel.

A turné június 13-án a lengyelországi Poznańban indul, és a november 16-i párizsi zárókoncertig összesen negyven alkalommal lép színpadra az együttes.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.