szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Epilepsziás rohamot kapott vasárnap nem sokkal dél előtt a szavazóhelyiségben egy választó a Győr-Moson-Sopron megyei Rábatamásiban, a voksolást nyolc percre felfüggesztették.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Szalainé Németh Annamária elmondta az MTI-nek, hogy a fiatal szavazó az után kapott rohamot, hogy bedobta szavazatát az urnába. A helyi választási bizottság elnöke ezt követően megkérte a szavazóhelyiségben tartózkodó választókat, hogy hagyják el a helyiséget.

A fiatal néhány percen belül jobban lett, kérte, hogy mentőt ne hívjanak hozzá, mert ismeri betegségét. Átvezették egy másik helyiségbe, értesítették a családját, a szavazás pedig folytatódott a Szavazatszámláló Bizottság jelentése szerint 11 óra 28 perckor már folytatódott.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!