Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Női ruhába öltözött a thai apuka, hogy a gyerekei is ünnepelhessék az anyák napját.
Chatchai Panuthai, “Sam” egyedül neveli két gyerekét, az 5 éves Ozone-t és a 3 éves Imsome-t. Augusztus 12-én a fiai iskolájában anyák napi ünnepség volt, aminek része, hogy a gyerekek letérdelnek az anyjuk elé, és megköszönik neki azt a sok jót, amit tesz értük, írja az Indy100.
Csakhogy a fiúk anyja a válást követően Európába költözött, így a gyerekek kimaradtak volna az eseményből.
Hogy ezt elkerülje, Sam szívmelengető ötlettel állt elő: női ruhát vett fel, és beült az anyukák közé:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.