Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Már nem elérhető a beszélgetés, amelyben kiosztotta a magyar egészségügyet.
Aznap, amikor beadta a felmondását a Honvédkórházban, Zacher Gábor a PwC Outlook rendezvényén vett részt egy beszélgetésen. Az interjúban, amelyet Kadarkai Endre készített több erős kijelentést is tett. Például azt mondta, csak akkor fog megjavulni a magyar egészségügy, ha bedől a rendszer, és ehhez most közel vagyunk.
A mondatai a jelek szerint annyira erősek voltak, hogy az interjút töröltette a YouTube-ról.
Kadarkai Endrei legalábbis azt írta a Facebookon, hogy a beszélgetésükről készült felvételt Zacher Gábor kérésére a PwC eltávolította a YouTube csatornájáról.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.