Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az olasz városban megtiltották a turistáknak, hogy az ebédjüket vagy vacsorájukat az utcán költsék el. Ha lebuknak, fizethetnek.
A "faragatlan turisták" ellen hozott rendelkezés a héten lép életbe, és akár 500 eurós (164 ezer forintos) pénzbüntetést is kaphat, akit dél és délután 3 óra, valamint délután 6 és este 10 között utcai étkezésen kapnak – jelentette be Dario Nardella, a reneszánsz város polgármestere.
Az új szabály Firenze bizonyos utcáira vonatkozik, többek között az Uffizi képtár környékére. A turisták a járdán, a bejárati küszöbökön vagy kocsifelhajtókon sem ülhetnek le ebédelni vagy vacsorázni.
A szabályozás 2019. január 6-ig, az olasz idegenforgalmi szezon végéig van érvényben.
A firenzeiek azt elégelték meg, hogy a turisták sokszor inkább az utcán esznek ahelyett, hogy beülnének egy kávézóba vagy étterembe.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.