szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A politológus szerint a házelnök szavai nemcsak a melegeknek szóltak, hanem mindenkinek: „A hatalom birtokosai kijelölik a helyedet, s ha ezt elfogadod, ha nem ugrálsz, akkor esetleg nem ér sérelem”.

Erkölcsi értelemben semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között, aki ezt (hogy a homoszexuálisok házasodhassanak és gyereket fogadhassanak örökbe – a szerk.) követeli. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá, hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni.

Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.

Ez a két mondat Kövér László házelnök szájából hangzott el egy szerda esti fórumon. A fideszes politikus mondatait Lakner Zoltán politológus segített értelmezni egy Facebook-bejegyzésben.

(…) rögzítsük, hogy aki szerint egy már megszületett gyereket – akit akármilyen okból a szülei nem nevelnek fel – egy bonyolult jogi procedúra során örökbe fogadni, családot teremteni számára, szeretettel körülvenni ugyanaz, mint szexuálisan bántalmazni, az az ember erkölcsi kérdésekben biztosan nem illetékes. Itt jegyzem meg, Kövér házelnök ezzel valamennyi, bármilyen nemű és orientációjú örökbe fogadó szülőt brutálisan megsértett.

Lakner hozzátette, hogy „aki a melegek, illetve bármiféle LMBTQ-ember egyenrangú mivoltát firtatja, az a szüleik, a testvéreik, az őket elfogadó és szerető barátaik értékét is megkérdőjelezi. Ehhez pedig akkor sincs joga senkinek, ha százezerszer mondja el, hogy kétharmad, sőt mint ezen a fórumon, hogy nyolcvan százalék”.

A bejegyzést aztán így folytatja:

Amúgy ez, „a magát meghúzó (kussoló) meleg a jó meleg” motívum volt már, még Kövérnél is magasabb szinten hangzott el, és ha valaki nem értené, akkor tájékoztatom: ez sem csak a melegeknek szól, hanem mindenkinek. A hatalom birtokosai kijelölik a helyedet, s ha ezt elfogadod, ha nem ugrálsz, akkor esetleg nem ér sérelem.

A Kövér-féle mondatok világosan megjelölik a politikai támadás célpontját, hogy kiket kell gyűlölni. Maradt még szabad céltábla, ellenség mindig kell, hiszen nem elég a vágyott nyolcvan százalék sem. Ez a jelenkép a jövő ígérete. Azzal a kiegészítéssel, hogy az itt hatalmon lévők ehhez keresnek szövetségeseket más országokban. Ennek a fele sem tréfa, de a negyede sem. Nagyon nem kellene így élni. Ez tényleg csak azoknak jó, akik szítják a gyűlöletet és uszítanak mások ellen. Követni és hagyni sem kellene ezt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!