Arabul beszélő egyetemistákat vertek meg Pécsen, vádat emeltek a támadók ellen

Azt kiabálták nekik, hogy "migránsok húzzatok haza", egyiküket ezután acélbetétes bakanccsal rugdosták.

  • hvg.hu hvg.hu
Arabul beszélő egyetemistákat vertek meg Pécsen, vádat emeltek a támadók ellen

A Pécsi Járási Ügyészség közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat két fiatallal szemben, akik származásuk miatt bántalmaztak két arab egyetemistát – olvasható az ügyészség szerdai tájékoztatásában. A sértettek arab származású, jemeni állampolgárok, akik Pécsett, illetve Szegeden járnak egyetemre.

A diákok tavaly augusztusában Pécsett, az egyik üzletközpont előtt sétáltak, ekkor egymással arab nyelven beszélgettek. Ezt hallotta a két fiatal vádlott is, akik barátaikkal az üzletház előtt a padokon ültek.

Ekkor egyikük a sértettek felé kiabált azzal, hogy „migránsok húzzatok haza, takarodjatok, Magyarországon magyarul beszéljetek!”.

Amikor a sértettek ezt a beszédet számonkérték a vádlottaktól, a két elkövető szidalmazni kezdte az egyetemistákat, majd utánuk mentek. Mikor utolérték őket, egyikük az egyik sértettet a mellkasánál fogva megragadta, rángatni kezdte, majd a járdára lökte. Ezalatt mindketten folyamatosan szidalmazták őket származásuk miatt. A földre esett sértettnek sikerült felállnia, majd elszaladt a helyszínről. 

A két vádlott ezután a másik külföldi diákhoz fordult, őt is lökdösték, majd acélbetétes bakancsaikkal többször megrúgták. A bántalmazás alatt a két elkövető folyamatosan sértegette a sértettet származása miatt. Végül neki is sikerült elmenekülnie, és a vádlottak a sértetteket nem tudták utolérni.

A két vádlott a külföldi diákokat származásuk miatt bántalmazta, így a cselekményük a súlyos testi sértés bűntett kísérlete mellett a közösség tagja elleni erőszak bűntettének a megállapítására alkalmas – közölte az ügyészség.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.