szerző:
hvg.hu

Ha a Szigetre hívnák, hogy a nagyszínpadról beszéljen a klímaváltozásról, elvállalná.

Magyarország kedvenc kertészével (ezt a címet a Reuters adta neki nemrég) a Magyar Narancs készített interjút néhány nappal a 100. születésnapja után. Bálint György kertészmérnök az interjúban elmondja, a második világháború után, amikor szabadult a koncentrációs táborból, majdnem Iowában lett mezőgazdász.

100 éves lett Bálint gazda - „Állítólag kedvelnek az emberek"

Bálint György 1919. július 28-án született - napra pontosan száz évvel ezelőtt. Ma is aktív, a közéletben is, a kertben is. Ez utóbbi az igazi terepe. A második világháborúban megjárt két megsemmisítő tábort is, az mentette meg az életét, hogy értett a kertészkedéshez. Azt vallja, hogy ne múljon el nap munka nélkül.

Ugyanis miközben lábadozott – 42 kiló volt –, megismerkedett egy magyar származású amerikai kapitánnyal, aki azt mondta neki, ne térjen haza, vegye Amerika felé az irányt. „Azzal keresett meg, hogy szerzett nekem Iowában egy lehetőséget, az ottani egyetemi tangazdaságban tevékenykedhetnék.”

Bálint gazda mégis hazatért, de – ahogy a beszélgetésből kiderült – holokauszttúlélőként semmilyen kárpótlást nem kapott, igaz, nem is kért. A család földjeit kétszer vették el, először a negyedik zsidótörvény idején, majd a kommunista államosításkor. Előbbibe belehalt az apja, véli, utóbbiról azt mondta, a rendszerváltás után alig kapott vissza az elvett 100 holdból.

A rendszerváltás után az SZDSZ politikusa is volt egy cikluson keresztül (1994–1998), de otthagyta a politikát. Az SZDSZ megszűnését megelőző vergődést már kívülről nézte végig, most azt mondta, hogy

szörnyű volt látni az utolsó, a haldoklási időszakot.

Szóba került a klímaváltozás és David Attenborough is, aki nemrég a legmenőbb angol zenei fesztiválon fellépve beszélt a bolygó jövőjéről. A kérdésre, hogy Bálint gazda felmenne-e a Sziget nagyszínpadára beszélni a környezetvédelemről, azt mondta, igen. „A klímaváltozás ügyét nagyon fontosnak tartom.” (A Sziget nagyszínpadán csütörtökön Jane Goodall világhírű főemlőskutató, ENSZ békenagykövet és aktív környezetvédő fog beszélni – a szerk.)

Bálint gazda elmesélte, épp a minap próbálta végiggondolni az emberiség történetét, és arra jutott, hogy most már teljesen világos előtte,

az ember ezt nem tudja megváltoztatni. A légkör szén-dioxid-szintje csak növekszik, a tengerek szintje emelkedik, a gleccserek elolvadnak.

A megváltoztatás helyett alkalmazkodni kell, véli, amit a természettől tanulhatunk meg. „Ez az élet feltétele.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A klímaváltozással új szúnyogfajok is érkeznek. Ez veszélyes!

A klímaváltozással új szúnyogfajok is érkeznek. Ez veszélyes!

Folytatódó hongkongi tüntetések: 29 embert őrizetbe vettek

Folytatódó hongkongi tüntetések: 29 embert őrizetbe vettek

Könnygázzal oszlatták szét a hongkongi tüntetőket

Könnygázzal oszlatták szét a hongkongi tüntetőket

Három kerületben razziázott a rendőrség

Három kerületben razziázott a rendőrség

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

A kormány tízmilliókat pakolt át a Szent Jobb-díszkocsi rekonstrukciójára

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajthatott végre

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajthatott végre