szerző:
hvg.hu

Szokatlan dologra figyeltek fel az amerikai milliárdos boncolása után: a nyakában több csont is eltört.

Továbbra sem igazán tudni, mitől halt meg a börtönben az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt milliárdos, Jeffrey Epstein. A férfi holttestét néhány napja találták meg elkülönített cellájában, azt mondják, öngyilkos lett.

Az ügy felgöngyölítését nehezíti, hogy egyre több a kérdőjel a férfi halála körül. Epsteint egyrészt egy olyan cellában találták holtan, amelyet elvileg folyamatosan figyeltek, épp azért, hogy a férfi ne végezhessen magával. (Korábban nyaksérüléseket fedeztek fel rajta, és úgy tudni, ezért különítették el.)

William Barr igazságügyi miniszter azonnali vizsgálatot ígért, pár nap rá pedig arról tájékoztatott, hogy a börtönben "komoly szabálytalanságokra" bukkantak. Ennek első következménye az lett, hogy a manhattani intézmény vezetőjét lecserélték, a börtön két másik tisztségviselőjét pedig – a vizsgálatok lezárultáig – szabadságra küldték.

A történet most ismét új epizóddal bővült, de azt nem mondanánk, hogy bárkit is közelebb vitt volna az ügy tisztázásához. A boncolás eredményét ismerő források szerint Epstein nyaki csontjai közül több eltört, köztük a nyelv alapjával és a gégével összefüggő nyelvcsont is. (Ez az a csont, amely a nyelvet, a gégét és a garatot rögzíti.)

A szakértő szerint a nyelvcsont sok esetben megsérülhet, ám gyakoribb, hogy fojtogatástól, nem pedig öngyilkosság miatt. (Sajtóhírek szerint Epsteint felakasztva találták meg a cellájában.)

Ezt a teóriát erősíti egy korábbi rab beszámolója is: ő New York Postnak azt mondta, lehetetlen, hogy a speciális cellákban önkezével vessen véget valaki az életének, ezt ugyanis számos körülmény akadályozza. A padló és a plafon közti távolság túl kicsi, a lepedők pedig papírvékonyak.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Késsel támadt a rendőrökre egy 18 éves férfi Debrecenben, meglőtték

Késsel támadt a rendőrökre egy 18 éves férfi Debrecenben, meglőtték

Szükségszállást nyitottak a Soroksári úti háztűz miatt

Szükségszállást nyitottak a Soroksári úti háztűz miatt

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Káosz és krízis, avagy a két Matteo háborúja Rómában

Shane Tusup videóban mutatja be, milyen őrületesen indult a felkészülés új tanítványaival

Shane Tusup videóban mutatja be, milyen őrületesen indult a felkészülés új tanítványaival