szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

1997 tavaszán egy nővérnek öltözött nő elrabolt egy alvó anyja mellett fekvő párnapos csecsemőt, s kisétált vele az egyik fokvárosi kórház kapuján. 17 évvel később az elrabolt lány egy szelfi révén tudta meg, hogy nem vér szerinti anyja nevelte őt fel. Megbocsátott neki, s nehezen megy a vér szerinti szülőkkel való kapcsolatteremtés.

Az akkor 17 éves Miché Solomon osztálytársai egy nap azzal fogadták őt, hogy nagyon hasonlít rá egy alsóbb osztályban lévő lány, Cassidy Nurse. Egy ideig nem foglalkozott az üggyel majd, amikor találkoztak, nagyon gyorsan összebarátkoztak, s annyira közel kerültek egymáshoz, hogy azzal viccelődtek, egy másik életben biztos testvérek voltak.

Azután készült egy szelfi, amin Cassidy és Miché szerepelt, s amikor a képet meglátták Cassidy szülei, megkérték lányukat, kérdezze meg barátnőjét, nem 1997. április 30-án született-e. Kiderült, hogy igen, s pár hét múlva Michét behívták az iskolaigazgató szobájába, ahol az ott lévő két szociális munkás elmondta neki, hogy háromnaposan elrabolták őt, s nem vérszerinti szülei nevelték fel.

Miché csak a DNS-vizsgálat után nyugodott bele abba, hogy anyja 17 éven keresztül hazudott neki, s bár az emberrablásért végül az asszony tízéves börtönbüntetést kapott, Miché – akiről kiderült, hogy a valódi neve Zephany Nurse -  már megbocsátott neki.

A BBC szerint a helyzetet súlyosbította, hogy 17 évesen Zephany/Miché nem kerülhetett el vérszerinti szüleihez, meg kellett várni a 18 születésnapját, amikor eldönthette, kivel akar együtt élni. Végül azokat választotta, akik felnevelték őt, pontosabban apját, aki állítólag nem is tudott az egész gyermekrablási ügyről.

A lány arról is mesélt, hogy eleinte gyűlölte, hogy ő Zephany. „Olyan erővel és annyira váratlanul jött, hogy ez nagyon sok fájdalmat okozott. De Zephany az igazság, és Miché, az a lány, aki 17 évig voltam, pedig hazugság. Végül megszoktam mindkét nevet, bárhogyan hívhatnak” – mondta.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Döntött az EU: rá kell majd írni az elektronikai eszközökre, mekkora a várható élettartamuk

Döntött az EU: rá kell majd írni az elektronikai eszközökre, mekkora a várható élettartamuk

Óránként többször felébresztik Epstein volt barátnőjét a börtönben

Óránként többször felébresztik Epstein volt barátnőjét a börtönben

Egy 21 éves nő is van a járvány újabb áldozatai között

Egy 21 éves nő is van a járvány újabb áldozatai között